Beszélgetések Istennel

 • szokatlan párbeszéd •

Első könyv

 Neale Donald Walsch

www.universe-people.com 

BUDAPEST, 2000

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Neale Donald Walsch / Conversations with God

An Uncommon Dialogue - Book 1 

(*)

Köszönetnyilvánítás

Mindenekelőtt köszönetet kell mondanom a Forrásnak, hogy létrejöhetett ez a könyv az életünkről - és köszönetet kell mondanom magáért az életért.

Köszönetet kell továbbá mondanom szellemi tanítóimnak, minden vallás szentjeinek és bölcsességének.

Harmadjára, nyilvánvaló számomra, hogy valamennyien össze tudnánk állítani azok listáját, akik oly jelentékeny és mélyreható szerepet játszottak az életünkben, hogy azt képtelenség hétköznapi kifejezésekkel besorolni vagy elégségesen leírni; emberek, akik megosztották velünk a bölcsességüket, részesítettek az igazságaikban, végtelen türelemmel elviselték hibáinkat és gyengeségeinket, és akik mindezek mögött is megláttak minket, meglátták bennünk a legjobbat. Ezek az emberek, azzal, hogy elfogadtak bennünket, valamint hogy elutasították belőlünk mindazt, ami valójában nem a mi választásunk eredménye, elősegítették a fejlődésünket, hogy valamiképp nagyobbak legyünk.

Ezen emberek között - ideértve a szüleimet is - meg kell említenem Samantha Gorskit, Tara-Jenelle Walscht, Wayn Davist, Bryan Walscht, Martha Wrightot, a néhai Ben Willst, ifj. Roland Chamberst, Dan Higgst, C. Berry Carter II-t, Ellen Moyert, Anne Blackwellt, Dawn Dancing Freet, Ed Kellert, Lyman W. (Bill) Griswoldot, Elisabeth Kübler-Rosst, és a drága Terry Cole-Whittakert.

Nem feledkezhetem meg korábbi élet- és házastársaimról sem, akik nem csekély hatással járultak életem egy-egy szakaszához, és akiket továbbra is nagyra becsülök, bár itt nem nevezek meg.

Hálával tartozom mindezen csodálatos embereknek, különösen pedig munkatársamnak, feleségemnek, társamnak, a bölcs, könyörületes és szerető asszonynak, Nancy Fleming Walschnak, aki bebizonyította, hogy az emberi kapcsolatokról szőtt legmagasztosabb gondolataimnak nem kell ábrándnak maradniuk, mert az álom valóra válhat.

Negyedszer és végezetül meg kell említenem olyan embereket is, akikkel soha nem találkoztam, akiknek az élete és a munkássága azonban olyan erősen hatott rám, hogy hálatelt szívvel gondolok az élvezetes percekre,

melyeket az emberi viszonyokba, és a tiszta, egyszerű életérzésbe nyújtott bepillantásokkal szereztek nekem.

Tudjátok-e milyen, ha egy-egy varázslatos pillanat ízelítőt ad abból, ami valóban igaz az életben ?  Engem többnyire alkotó- és előadóművészek részesítettek ilyen élményben, merthogy jómagam a művészetből nyerek ihletet és ösztönzést, a művészethez vonulok vissza az elmélkedés óráiban, és a művészetben találom meg azt, amit a legszebben kifejezve Istennek nevezünk.

Így hát köszönetet kell mondanom: John Denvernek, akinek a dalai a lelkembe hatoltak, és új reménnyel töltötték el; Richard Bachnak, akinek az írásai olyannyira megragadtak, mintha egyenesen az én életemről, az általam megélt élményekről szólnának; Barbra Streisandnak, akinek a rendezése, színészi játéka és énekművészi tökéletessége újra és újra megindítja a szívemet, mely ilyenkor nemcsak tudja, hanem érzi is az igazságot; és a néhai Robert Heinleinnek, akinek látomásos irodalma páratlanul fontos kérdések és zavarba ejtő válaszok sokaságát veti fel.

ANNE M. WALSCHNAK

Aki nemcsak arra tanított meg, hogy van Isten,

hanem megnyitotta elmém a csodálatos igazságra,

hogy Isten a legjobb barátom;

és aki nemcsak világra hozott,

hanem ő plántálta belém

a vágyódást és a szeretetet Isten iránt,

és minden iránt, ami jó.

A Mama volt

az első találkozásom

az angyallal;

és

ALEX M. WALSCHNAK

Aki újra és újra az eszembe véste életem viharai közepette:

„Ahhoz képest szerencsésnek mondhatod magad",

„Ne mondj nemet, ha választ vársz",

és

„Van ott még bőven, ahonnan ez való".

Papától kaptam

az első tapasztalatomat

a bátorságról.

(0)

Bevezetés

Hamarosan meghökkentő élményben lesz részed, kedves olvasóm: tanúja lehetsz a párbeszédnek, amelyet Istennel folytattam. Igen, igen, tudom... Ez képtelenség. Az ember beszélhet Istenhez, de egész biztosan nem beszélgethet vele. Úgy értem, Istennek esze ágában sincs válaszolni. Legalábbis nem a szokásos, mindennapi formában.

Pontosan így gondoltam én is. Aztán... megtörtént ez a könyv. Szó szerint értem. Ezt a könyvet nem én írtam, hanem megtörtént. És ha elolvasod, veled is meg fog történni, mert mindannyian eljutunk ahhoz az igazsághoz, amire már készen állunk.

Valószínűlegjóval könnyebb lenne az életem, ha minderről mélyen hallgattam volna. De hát nem ezért történt meg. És bármi kellemetlenséget okoz még számomra ez a könyv (az a legkevesebb, hogy egyesek csalónak, istenkáromlónak, álszentnek kiáltanak ki, vagy éppen - ami még rosszabb - szent embernek), már nem állíthatom meg a folyamatot. Nem is kívánom megállítani. Nyílt rá lehetőségem, nem is egy, hogy visszatáncoljak ettől az egész ügytől, de nem használtam ki. Elhatároztam, hogy ragaszkodom ahhoz, amit az ösztöneim diktálnak, és nem törődöm azzal, mit mondanak mások erről az anyagról.

Az ösztöneim pedig azt súgják, hogy ez a könyv a legkevésbé sem képtelenség, nem egy elégedetlen ember túlfűtött képzeletének terméke, vagy egy félresiklott életű férfi kétségbeesett önigazolása. Pedig már nekem is megfordult mindez a fejemben. Így aztán átadtam a kéziratot elolvasni néhány embernek - valamennyien megrendültek. Sírtak és kacagtak. És, mint mondták, teljesen megváltozott az életük.

Ekkor már tudtam, hogy ez a könyv mindenkihez szól, és hogy muszáj közzétennem; mivel csodálatos ajándék mindazoknak, akik valóban válaszra várnak, és valóban foglalkoztatják őket az alapvető kérdések; mindazoknak, akik tiszta szívvel, a lélek sóvárgásával és nyitott szellemmel látnak neki az igazság keresésének. Nagyjából mindannyiunknak.

Ez a könyv felveti a legtöbb kérdést, melyet időről időre fel szoktunk tenni életről és szeretetről, hivatásról és elhivatottságról, emberekről és kapcsolatokról, jóról és gonoszról, bűnről és bűntudatról, megbocsátásról

és megváltásról, az Istenhez és a pokolhoz vezető útról: mindenről. Szó esik szexről, hatalomról, gyermekekről, házasságról, válásról, életről, munkáról, egészségről, evilágról és a másvilágról: mindenről. Tárgyalja a háborút és a békét, a tudást és a nem tudást, az örömöt és a bánatot, hogy mit jelent adni és kapni. Megvizsgálja a kézzelfoghatót és az elvontat, a láthatót és a láthatatlant, az igazságot és a hazugságot.

Mondhatnánk, ez a könyv „Isten legújabb szava a világról", bár egyesek némiképp gondban lehetnek ezzel a kitétellel. Különösen, ha abban a hitben élnek, hogy Isten kétezer évvel ezeló'tt elhallgatott, vagy ha közlékeny maradt továbbra is, csak a szent emberekkel és a kuruzslónókkel társalog, netán olyanokkal, akik már harminc éve meditálnak, esetleg húsz éve makulátlanul jók, vagy legalábbis úgy tíz éve többé-kevésbé tűrhetó'en viselkednek (mely besorolásokból legfeljebb csak az utolsó illik rám, az is csak némi jóakarattal).

Az igazság viszont az, hogy Isten mindenkivel beszél. Ajóval és a rosszal. A szenttel és a gazemberrel. És mindazokkal, akik e két véglet közé esnek. Vegyünk például Téged, kedves olvasóm. Isten számos módon megjelenik az életedben - ezúttal így. Ahogy a régi mondás tartja: amikor készen áll a tanítvány, megjelenik a tanító. Ez a könyv a tanítónk.

Röviddel azután, hogy elkezdett formát ölteni ez az anyag, már tudtam, hogy Istennel beszélgetek. Személyesen. Cáfolhatatlanul. Hogy közvetlenül Isten válaszol a kérdéseimre, olyan módon, olyan nyelvezettel, hogy képes legyek felfogni. Ez jórészt megmagyarázza az írás közvetlen stílusát, és az esetenkénti utalásokat a más forrásokból gyűjtött anyagokra és életem egyes korábbi eseményeire. Most már tudom, hogy mindazt, amivel életemben szembesültem, Isten küldte, és ebből állt össze ez a nagyszerű válasz valamennyi kérdésemre.

Menet közben egyszer csak rádöbbentem, hogy létrejött egy könyv - egy közlésre szánt könyv. És a beszélgetés vége felé azt is megtudtam, hogy valójában három könyvről van szó, ezek közül az elsó't tartod a kezedben, mely 1993 februárjában készült el.

1 / Az első főként személyes kérdésekkel foglalkozik, az egyén életének kihívásaival és lehetó'ségeivel.

2 / A második a Föld egészét érintő témákat tárgyalja, és azokat a kihívásokat, melyekkel egész bolygónknak szembe kell néznie.

3 /A harmadik feltárja a legmagasabb rendű egyetemes igazságokat, valamint a lélek kihívásait és lehetó'ségeit.

El kell még mondanom, hogy elolvasva, majd újra és újra végigolvasva a könyvben foglaltatott bölcsességet, roppant feszengésre késztetett az életem, melyet folyamatosan elkövetett, esetenként szégyenletes hibák és vétkek jellemeztek, továbbá olyan döntések és elhatározások, amelyeket - erről meg vagyok győződve - sokan bántónak és megbocsáthatatlannak tartottak. Bár mardos a lelkifurdalás, hogy fájdalmat okoztam másoknak, elmondhatatlanul hálás vagyok mindazért, amit ezen tapasztalatok révén tanultam; és az életemben szerepet játszó emberek miatt még mindig tanulnom kell. Bocsánatot kell kérnem mindenkitől, hogy olyan lassan tanulok. Isten azonban arra biztatott, hogy bocsássam meg a tévedéseimet, ne éljek félelemben és bűntudatban, hanem mindig igyekezzem egyre nagyszerűbb látomásokat megélni.

Tudom, hogy Isten mindannyiunknak ezt kívánja.

Neale Donald Walsch

Central Point, Oregon

1994 Karácsonya

1

1992 tavaszán - Húsvét táján - váratlan, döbbenetes jelenség következett be az életemben. Isten beszélgetni kezdett veletek. Rajtam keresztül.

Hadd magyarázzam meg.

Abban az időszakban emberileg, szakmailag, érzelmileg is mélyponton voltam, és minden szinten elhibázottnak éreztem az életem. Mivel évek óta szokásom volt el nem küldött levelek formájában rögzíteni a gondolataimat, nyomban felkaptam a jegyzetfüzetemet és papírra vetettem áradó érzelmeimet.

Ezúttal, nem úgy, mint másokhoz írt leveleimben, az áldozat szerepében tetszelegtem, azt hittem, egyenesen a Forráshoz kell fordulnom, akitől minden ered, és akihez minden eljut. Elhatároztam, hogy levelet írok Istennek.

Rosszhiszemű, indulatoktól fortyogó levél került ki a kezem alól, tele zavarral, keserűséggel és szemrehányásokkal. És egy halom dühös kérdéssel.

Miért nem jön egyenesbe az életem ?  Mire volna szükség ahhoz, hogy egyenesbe jöjjön ?  Miért nem lelek boldogságra a kapcsolataimban ?  Mindörökre arra ítéltettem, hogy elfolyjon a pénz a kezem közül ?  Végezetül - és a legnyomatékosabban -, ugyan miféle vétséggel szolgáltam rá, hogy örökös küszködés legyen az életem ?

Meglepetésemre, alighogy odafírkantottam utolsó keserű kérdésemet is, és már-már félrehajítottam a tollat, a kezem megállt a papír fölött, mintha láthatatlan erő tartaná ott. És váratlanul megmozdult a toll, nem azért, mert megmozdítottam, ellenkezőleg, valósággal magával ragadta a kezemet. Halvány fogalmam sem volt róla, mit kezdek írni, de lassanként kirajzolódott egy elképzelés, így elhatároztam, hogy hagyom magam sodortatni. És ekkor...

Valóban választ kívánsz a kérdéseidre, vagy csak a haragodat akartad kitölteni ?

Hunyorogtam... aztán az elmémben megjelent a válasz. Azt is leírtam.

Mindkettőt. Hát persze, ki kellett adnom a mérgemet, de ha van válasz ezekre a kérdésekre, akkor olyan biztos, mint a pokol, hogy hallani akarom !

„Biztos, mint a pokol"... Nem volna inkább kedvedre való az a változat, hogy „biztos, mint a menny" ?

És már írtam is:

Ezt hogy értsem ?

Mielőtt tudatára ébredtem volna, megkezdtük a beszélgetést... és valójában nem írtam, hanem engedelmesen róttam a sorokat a tollbamondás nyomán.

Három éven keresztül folyt ez a tollbamondás, és folyik ma is, bár akkoriban elképzelni sem tudtam, hová vezet. A válasz nem érkezett meg addig, amíg le nem jegyeztem a soron következő kérdést, és félre nem tettem a saját személyes gondolataimat. Gyakran gyorsabban érkeztek a válaszok, mint ahogyan le tudtam volna írni őket, és végül én alakítottam ki a formájukat, ügyelve rá, hogy megőrizzem a gondolatok lényegét. Ha időnként összezavarodtam, vagy az az érzésem támadt, hogy nem a megfelelő helyről érkeznek a szavak, letettem a tollat, és egészen addig tartóztattam magam a párbeszédtől, míg nem éreztem újra az „ihletet" - bocsánat, de ez az egyetlen ideillő szó -, hogy visszatérjek a jegyzetfüzethez, és újra nekilássak a lejegyzésnek.

Ez a párbeszéd most is tart, hogy e sorokat írom, és a java megtalálható az itt következő oldalakon; noha eleinte magam is kételkedtem az élmény valódiságában, aztán elfogadtam a személyes jelentőségét, majd rádöbbentem, hogy többet jelent egy nekem szóló közlésnél. Mindazokhoz szól, akik hozzáfognak ehhez a könyvhöz. Mert az én kérdéseim a te kérdéseid.

Szeretném, hogy okulj e párbeszédből, amilyen gyorsan csak lehet; mivel valójában nem az én történetem a fontos, hanem a tiéd. Rád talált az életed története. Személyes élményeidben és tapasztalataidban mutatkozik meg a jelentősége. Különben nem tartanád a kezedben e pillanatban.

És most kezdjük a beszélgetést azzal a kérdéssel, mely már régóta foglalkoztat: hogyan beszélget Isten, és kivel ?  Íme a kapott válasz:

Én mindenkivel beszélgetek. Egyfolytában. Nem is az a kérdés, hogy én kivel beszélgetek, hanem, hogy ki hall meg ?

Felébredt a kíváncsiságom, és megkértem Istent, fejtse ki részletesebben. És így szólt Isten:

Először is, hadd helyettesítsem a beszélgetés szót a közlés szóval. Ez sokkal pontosabb, sokkal teljesebb és kifejezőbb az előzőnél. Ha beszélgetni próbálunk egymással - Én veled és te Velem, akkor megköt a szavak hihetetlen korlátozottsága. Úgyhogy Én nem csak szavak útján közlök. Ami azt illeti, meglehetősen ritkán szánom el magam erre a lépésre. Közléseim leggyakrabban az érzelmeken keresztül jelentkeznek.

Az érzelmek jelentik a lélek nyelvét.

Ha tudni akarod, valójában mit jelent számodra valami, figyeld meg, milyen érzéseket kelt benned.

Az érzelmeket olykor nagyon nehéz felfedezni - és gyakran még nehezebb tudomásul venni. Ám éppen a legrejtettebb, legmélyebb érzelmeidben rejlik a legmagasztosabb igazságod.

El kell jutni ezekhez az érzelmekhez. Meg fogom mutatni, miként. Újra. Ha te is akarod.

Persze, hogy akarom, feleltem Istennek, de most inkább azt szeretném, ha választ kapnék az első kérdésemre. És így szólt Isten:

Közlök a gondolatok útján is. A gondolatok és az érzelmek nem azonosak, jóllehet jelentkezhetnek egyazon időben. Ilyenkor többnyire elképzeléseket és képeket alkalmazok. Ezért, a közlés eszközeként a gondolatok hatásosabbak a puszta szavaknál.

Az érzelmek és a gondolatok mellett a tapasztalatokat, a személyes tapasztalatot és élményt is nagyszerű közlési csatornának tekintem.

Végezetül, mikor az érzelmek, gondolatok és tapasztalatok egyaránt elégtelennek bizonyulnak, akkor folyamodom a szavakhoz. A szavak jelentik a legkevésbé hatékony közlési módot. Könnyen félremagyaráz-hatók, és szinte mindig félreértik őket.

Hogy miért ?  A szavak lényegéből fakadóan. Hiszen csupán hangképzésről van szó: zajok, melyek helyettesítik az érzelmeket, gondolatokat és tapasztalatokat. Jelképek. Jelek. Jelzések. Nem valódiak. Nincs tényleges valóságuk a zajon kívül.

A szavak segíthetnek abban, hogy megérts valamit. A tapasztalatok teszik lehetővé a megismerést. Akadnak azonban dolgok, melyeket nem tapasztalhatsz meg. Megajándékoztalak hát a megismerés más eszközeivel is. Ezeket nevezzük érzelmeknek. És ilyenek a gondolatok is.

És ebben az a legcsúfondárosabb, hogy oly rettentő nagy súlyt helyezel Isten szavára, és oly keveset a megtapasztalására.

Valójában oly csekély értéket tulajdonítasz a megtapasztalásnak, hogy ha a tapasztalatod Istenről eltér attól, amit hallottál róla, akkor gondolkodás nélkül elveted a tapasztalatot és magadévá teszed a szavakat, noha éppen a másik utat kellene választanod.

Tapasztalataid és érzelmeid valamely dologról azt képviselik, amit ténylegesen és ösztönösen tudsz arról dologról. A szavak csupán igyekeznek jelképezni, amit tudsz, és általában csak megzavarják a tudásodat.

Ezek tehát közléseim eszközei, ám nem a módszerei, mert nem minden érzelem, nem minden gondolat, nem minden tapasztalat és nem minden szó tőlem való.

Szavak sokaságát mondják ki az Én nevemben. Számtalan gondolatot és érzelmet különféle okok váltanak ki, nem közvetlenül Én teremtem őket; és számos tapasztalat következik belőlük.

A kihívás mindezek elkülönítése. Ebben rejlik a nehézség: miként lehet megkülönböztetni Isten üzeneteit más források adataitól. A megkülönböztetést mérhetetlenül megkönnyíti a következő alapszabály alkalmazása:

Mindig az Eny