REZONANCIA KÖZPONT

II. RÉSZ
Hogyan bánjunk (el) az Illúziókkal?

A gyermekek tanítása

Tanítsd meg gyermekeidnek ezeket az igazságokat!
Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy a boldogsághoz nincs szükségük semmi önmagukon kívülire - sem személyre, sem helyre vagy dologra -, és hogy a boldogság odabenn található. Tanítsd meg nekik, hogy ők elegendők önmagukban.
Tanítsd ezt meg nekik, és kiválóan fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeidnek, hogy a kudarc csak kitalálás, hogy minden próbálkozás siker, és hogy minden erőfeszítés győzelmet ér - az előző semmivel sem kevésbé tiszteletreméltó, mint az utóbbi.
Tanítsd ezt meg nekik, és csodálatosan fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy mélységes kapcsolatban állnak az Élettel, hogy Egyek valamennyi emberrel, és hogy soha nem különültek el Istentől. Tanítsd ezt meg nekik, és kitűnően fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy a káprázatos bőség világában élnek, hogy van elegendő mindenki számára, és hogy a megosztásból, nem pedig a gyűjtögetésből kapják a legtöbbet.
Tanítsd ezt meg nekik, és csodálatosan fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy nincs semmi, amit tenniük, vagy aminek lenniük kellene, hogy méltók legyenek a méltóságteljes és beteljesedett élethez, hogy senkivel semmiért nem kell versengeniük, és hogy Isten mindenkit egyformán részesít az áldásaiban.
Tanítsd ezt meg nekik, és csodálatosan fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy soha nem ítélkeznek fölöttük, hogy nem kell amiatt aggódniuk, hogyan ítéltetnek meg, és hogy semmin nem kell változtatniuk vagy „megjavulniuk”, hogy tökéletesnek és gyönyörűnek tűnjenek fel Isten szemében.


Tanítsd ezt meg nekik, és a legjobban fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy a következmény és a büntetés nem ugyanaz, hogy halál Nem létezik, és hogy Isten soha senkit nem ítél el. Tanítsd ezt meg nekik, és csodálatosan fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyerekeknek, hogy a szeretetnek nincsenek feltételei, hogy nem kell amiatt aggódniuk, hogy elveszíthetik a szereteteteket, vagy Isten szeretetét, és hogy a minden feltétel nélkül megosztott szeretetük a világnak adható legnagyobb ajándék.
Tanítsd ezt meg nekik, és kitűnően fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy különlegesnek lenni nem jobbat jelent, hogy ha másokkal szemben felsőbbrendűségre támasztunk igényt, akkor Nem látjuk őket annak, Akik Valójában, és hogy nagy gyógyító erő rejlik annak elismerésében, hogy „az enyém nem a jobb, hanem csak az egyik út”.
Tanítsd ezt meg nekik, és csodálatosan fogod tanítani őket.
Tanítsd meg a gyermekeknek, hogy nincs semmi, amit ne tehetnének meg, hogy a Tudatlanság illúziója eltörölhető a Földről, és hogy az embernek igazából semmi másra nincs szüksége, mint hogy visszaadják önmagának, hogy emlékeztessék arra, Aki Valójában.
Tanítsd ezt meg nekik, és csodálatosan fogod tanítani őket.
Tanítsd meg mindezt, éspedig ne szavakkal, hanem tettekkel; ne fejtsd ki, hanem mutasd be. Mert amit cselekszel, azt fogják követni a gyermekeid, és olyanok lesznek, amilyen most vagy.

Menj és tanítsd mindezeket ne csak a gyermekeidnek, hanem minden embernek és minden népnek. Mert ha a mesteri tudás útjára lépsz, minden ember a gyermeked és minden ország a hazád.
Ez az az út, amelyen sok évszázaddal és sok élettel ezelőtt elindultál. Ez az utazás, amelyre hosszan készülődtél, és ez hozott ide téged, erre az időre és helyre.
Ez az az út, amely egyre ellenállhatatlanabbul szólít, melyen egyre gyorsabban haladsz előre.
Ez lelked sóvárgásának elkerülhetetlen kimenetele. Így szólal meg a szíved a tested nyelvén. Ez a benned lakozó Istenség kifejezése. És most úgy szólhat, mint soha azelőtt - mert most úgy hallod, ahogy azelőtt soha nem hallottad.

Itt az ideje megosztani a világgal egy dicsőséges látomást. Ez minden elme látomása, amelyik valaha is igazán keresett, minden szívé, amelyik valaha is igazán szeretett, minden léleké, amelyik valaha is igazán érezte az Élet Egyességét.
Miután ezt megérezted, soha többé nem éred be kevesebbel. Miután ezt megtapasztaltad, semmi mást nem akarsz, csak megosztani mindazokkal, akiknek megérinted az életét. Mert ez a Valóság, és kiáltó ellentétben áll az Illúzióval. Az Illúzió révén képes leszel megtapasztalni és megismerni a Valóságot. Te magad azonban nem vagy Illúzió, és ez a „te”, akit az Illúzión belül megtapasztalsz, nem az, Aki Valójában Vagy.
Amíg valóságosnak képzeled az Illúziót, nem emlékezhetsz arra, Aki Válójában Vagy. Meg kell értened, hogy az Illúzió csak illúzió - hogy te hoztad létre nagyon is valóságos célokból, ám maga az Illúzió nem valóságos.
Erre kell itt emlékezned, tisztábban, mint ahogy eddig emlékeztél rá.

A világod átalakulása a te emlékezésedtől függ. A világ tanítása nem azt jelenti, hogy „beleteszel”, hanem hogy „előhúzol”. Minden igazi tanítás abból áll, hogy kihúzzuk a tanulóból, ami már benne van. A Mester pontosan tudja, hogy a tudás már ott van, semmi szükség tehát odatenni. A Mester egyszerűen igyekszik elérni, hogy ezt a tanítvány is észrevegye.
A tanítás soha nem arról szól, hogyan segítsünk másokat tanulni, hanem hogy hogyan segítsünk emlékezni.
Minden tanulás emlékezés. Minden tanítás emlékeztetés. Minden lecke egy-egy újra megragadott  emlék.
Lehetetlen bármi újat megtanítani, mivel nincs új tanítani való. Minden, ami valaha volt, most van és valaha is lesz, ebben a szent pillanatban van.
A lélek hozzáfér mindehhez az információhoz. Valójában maga a lélek mindez...
A lélek Isten információja: állandó formálódásban lévő teste.
A formálódás örökös folyamatában Vagyok. Ezt a folyamatot nevezik evolúciónak, és ez a folyamat soha nem ér véget.
Ha „befejeződött” folyamatként vagy „elkészült” lényként gondolsz Istenre, akkor nem emlékszel helyesen. Íme, a nagy titok: Isten soha nincs
kész.
Semmivel. Beleértve téged. Isten soha nem végez veled.

Merthogy az vagy, ami Isten. És mivel Isten nincs kész Istennel, nem végezhet veled sem.
Íme, az Isteni Kettősség: mint mondtam, minden, ami valaha volt, van és
lesz, ebben a szent pillanatban van. Azt is mondtam, hogy az evolúció folyamata örökkévaló, tehát soha nem érhet véget. Hogyan lehet mindkettő igaz?
A válasz az idő természetéből következik, ahogy ti értitek. Valójában nincs olyasmi, mint idő, egyszerűen egy folyamat létezik, amely folyamatosan zajlik a Most örökkévaló pillanatában.
Isten egy folyamat.
Az emberi logika keretein, vagy az emberi elme korlátain belül nemigen
érthetitek meg. Önkéntesen jelöltétek ki ezeket a korlátokat, éspedig meghatározott okból. Ez visszanyúlik az egész Illúzió okáig, amit már sokszor elmagyaráztam nektek - és elmagyarázok még egyszer, mielőtt a jelenlegi közlés végére jutnánk.
Egyelőre egyszerűen csak tudd, hogy Isten soha nem fejezi be az „istenkedést”. A folyamat, amelynek révén megtapasztalom magam, örökkévaló és azonnali.
Énemnek az a bizonyos oldala, amelyik emberi életként nyilvánul meg a Földön, még most is alakulóban van. Ezekben a napokban és korban úgy döntöttél, hogy tudatos szerepet játszol ebben az átalakulásban. A szerepvállalásra vonatkozó döntésedet ékesen bizonyítja e könyv kézbevételének egyszerű tette. Nem tennél így - még kevésbé jutottál volna el eddig az olvasásban -, ha valahol a lelked mélyén nem állna szándékodban visszatérni az éberségbe.
Elképzelheted ugyan, hogy hitetlenkedőként vagy kritikusként olvasod ezt a könyvet, az azonban csupán a jelenlegi elképzelésed. Oly szándék húzódik mögötte, hogy eljuss ehhez a közléshez, hogy emlékezz.
Egész világotokban, minden társadalmatokban bekövetkezik ez az emlékezés. Már el is kezdődött, és mindenfelé láthatjátok a bizonyítékát.
Közeledtek az élet átalakításának második szakaszához a bolygótokon, és ha úgy döntötök, nagyon rövid idő - néhány évtized, egy-két nemzedék - alatt be is fejeződik.
Az átalakulás első szakasza sokkal hosszabb időt vett igénybe - sok ezer esztendőt. Kozmikus értelemben azonban csupán csekélyke időtartam. Az emberiség feleszmélésének ebben az időszakában azok, akiket tanítónak, mesternek, gurunak vagy avatárnak hívtok, magukra vállalták a feladatot, hogy emlékeztessenek másokat arra, Akik Valójában.
Mikor azoknak a száma, akiket ez a korai csoport és tanítása megérint, eléri a kritikus tömeget, megtapasztaljátok a szellem olyan felpezsdülését (vagy áttörését), amelyben elkezdődik az átalakulás második szakasza.
Ekkor a felnőttek tanítani kezdik az ifjakat - és attól kezdve szédületesen felgyorsul a haladás.
A fajotok ezen az áttörési ponton áll. Sokan megérezték a változást, ahogy beléptek az új évezredbe. Ez afféle gyújtópontot jelentett a tudat globális változásának kezdetében, ahol most eljátsszátok a magatok szerepét.
Hogy ne törjön meg a lendület, annak a gyermekeitek a letéteményesei. Ha ivadékaitok nevelésébe belefoglaltok bizonyos életelveket, a fajotok kvantumugrást hajthat végre az evolúcióban.
Ne akadémikus tantárgyak, hanem fogalmak köré építsétek az oktatást. Olyan alapfogalmak köré, mint tudatosság, őszinteség, felelősség; bontsátok olyan altárgyakra, mint átláthatóság, osztozás, szabadság, teljes önkifejezés, örömteli szexuális ünneplés, emberi kötődés és változatosság az egyességben.
Tanítsátok meg mindezt a gyermekeiteknek, és akkor elmondhatjátok, hogy csodálatosan tanították őket. Mindenekelőtt tanítsátok meg őket az Illúzióra, és arra, hogyan - és miért - éljenek vele és ne benne!

•12•
Tekintsd illúziónak az Illúziókat!

Hogyan tekintheted illúziónak az Illúziót, amikor olyannyira valóságosnak tűnik? És hogyan tűnhet olyannyira valóságosnak, ha egyszer illúzió?
Ezeket a kérdéseket kezdik feltenni az emberek, ahogyan a fajotok előrehalad tudatos evolúciójának tapasztalatában. Válaszokat kaptok, és ki fogtok lépni a Tudatlanság Illúziójából.
Hallgassátok meg és mérlegeljétek a válaszaimat.
Ne feledjétek, mint minden Istentől való közlést, amit itt olvastok, azt is fogadjátok értékesként, de ne csalhatatlanként. Ti vagytok a legmagasabb tekintélyek. Akár a Bibliát vagy a Talmudot, a Bhagavad-gítát vagy a Koránt, a Páli kánont vagy Mormon könyvét forgatjátok, vagy bármelyik másik szentnek tartott szöveget, ne helyezzétek önmagatokon kívülre a tekintély forrását. Tekintsetek inkább befelé, hogy a megtalált igazság összhangban áll-e a szívedben talált igazsággal. Ha igen, ne mondjátok másoknak: „Ez a könyv igaz.” Mondjátok így: „Számomra igaz ez a könyv.”
És ha arról faggatnak, hogyan élsz az önmagadban meglelt igazság vezérletével, feltétlenül jelentsd ki, hogy a tiéd nem a jobbik, hanem csupán az egyik út.
Ugyanígy áll a helyzet ezzel a közléssel is: csak a dolgok látásának egyik módja. Ha világosabbá teszi számodra a világot, az remek. Ha közelebb visz a magad legbenső igazságához, az nagyon jó. De ügyelj, nehogy az új „szentírásoddá” avasd, mert azzal csak egyszerűen felcseréled az egyik hitet egy másikra.
Ne hiedelmek sorát igyekezz a magadévá tenni, hanem törekedj mindannak a tudatosítására, amit már tudsz. Használj fel mindent, ami visszavezet ehhez a tudatossághoz. Értsd meg, hogy egy illúziót élsz meg, ahol semmi sem valóságos számotokra. Minden rendelkezésetekre álló bizonyíték ezt igazolta. Ám ez az Illúzió a valóságosra mutat, és tapasztalatot adhat róla.
Hogyan tekintheted illúziónak az Illúziót, amikor olyannyira valóságosnak tűnik? És hogyan tűnhet olyannyira valóságosnak, ha egyszer illúzió? Előbb a második kérdésre adok választ.
Az Illúzió azért tűnik olyannyira valóságosnak, mert sokan úgy hiszik, hogy nem illúzió.
A ti „Aliz Csodaországban” világotokban minden olyan, amilyennek hiszitek, ahogy azt példák ezrei, milliói igazolják. Nézzünk ezek közül kettőt!
Valaha azt hittétek, hogy a Nap kering a Föld körül - és valóban így volt, biztosak voltatok az igazságában, hogy a csillagászat egész tudományát fejlesztettétek ki köré.
Valaha azt hittétek, hogy minden, ami fizikai, a téren és időn át mozog az egyik pontból a másikba. Minden rendelkezésetekre álló bizonyíték ezt igazolta! Olyan biztosak voltatok az igazságában, hogy egész fizikai rendszert építettétek köré.
És most figyelj! Ezeknek és a hasonló tudományoknak és rendszereknek éppen az a csodája, hogy működtek.
A csillagászat, amelyet oly hitnek alapján hoztatok létre, hogy a Föld az Univerzum középpontja, működött: kielégítően magyarázta az éjszakai égbolton megfigyelt égitestek mozgásának látható jelenségét. Megfigyeléseitek alátámasztották a hiteteket, és együttesen létrehozták, amit tudásnak neveztetek.
Az anyag részecskéiről vallott hitetek alapján létrehozott fizika működött: kielégítően magyarázta a fizikai világban megfigyelt vizuális jelenségeket. Megfigyeléseitek ezúttal is alátámasztották a hiteteket, majd ezek együttesen létrehozták, amit tudásnak neveztetek.
Később azonban, amikor alaposabban megvizsgáltátok a szemetek elé táruló látványt, megváltoztattátok az eme jelenségekről hozott döntéseteket. Nem volt könnyű a változtatás. Az elsőket, akik ilyen változásra utaltak, eretnekeknek bélyegezték, későbbi korokban eszelősöknek vagy tévedésben élőknek. Elképzeléseiket a Nap körül keringő Földet hirdető új csillagászatról vagy a kvantumfizikáról, ahol az anyag részecskéi nem folyamatosan mozognak az időben és a térben, hanem eltűnnek az egyik helyen és újra megjelennek egy másikon, spirituális és tudományos istenkáromlásnak bélyegezték. Az új megfigyelések szószólóit elnyomták, támadták, nem egyszer halálra is ítélték a hitükért.
A ti hitetek az igaz, erősködött a többségetek. Végtére is azt támasztják alá a megfigyelések, nem igaz? Ám melyik volt előbb, a hit vagy a megfigyelés? Ez a központi kérdés. És pontosan ebben vonakodtatok alaposabban elmélyedni.
Lehetséges, hogy azt látjátok, amit látni akartok? Talán azt figyelitek meg, aminek a megfigyelésére számítotok? Vagy még találóbb, hogy egyenesen átnéztek azon, aminek a megfigyelésére nem számítotok?
Bizony mondom, a válasz: igen.
Manapság is így van, amikor pedig a modern tudomány - belefáradva a múlt tévedéseibe - esküszik, hogy először megfigyel, s aztán levonja a következtetést, mégsem lehet megbízni ezekben a következtetésekben. Mert képtelenség számotokra bármit is objektíven megfigyelni.
A tudomány arra a következtetésre jutott, hogy mindenre, amit megfigyelnek, hatással van a megfigyelő. Spirituálisan ezt már évszázadokkal korábban megmondták nektek, most pedig a tudomány is eljutott idáig. A doktoraitok és a laboratóriumaitok megtanulták, hogy a minél megbízhatóbb pontossághoz kettős biztosítású vizsgálatokat végezzenek a fontos kutatások során.
Az emberi tapasztalatban mindent azon az összefüggésen belül vizsgálnak, amelyikről úgy gondolják, hogy már értik. Nem tehettek róla. Nem ismertek más módot az előrejutáshoz.
Másként fogalmazva: az Illúzión belül vizsgáljátok az Illúziót. Ilyenformán tehát minden következtetésetek az Illúzión alapul. Szükségképpen minden következtetés egy-egy illúzió.
Legyen ez az új felismerésetek és az állandó emlékeztetőtök: Minden következtetés illúzió.
És most térjünk vissza az első kérdéshez. Hogyan tekintheted illúziónak az Illúziót, amikor olyannyira valóságosnak tűnik?
Mint az imént megtudtad, nem azért látszik olyan valóságosnak, mert valóságos, hanem azért, mert oly szilárdan hiszitek, hogy az. Ha tehát változtatni akartok azon, ahogy az Illúziót látjátok, változtassátok meg, amit hisztek felőle.

A múltban úgy mondtátok: hiszed, amit látsz. Újabban viszont inkább így fogalmaztok: látod, amit hiszel. És bizony mondom, ez az igazság.
Ha Illúzióba ütközöl, és azt hiszed, hogy illúzió, illúziónak is fogod látni, bármilyen valóságosnak látszik is. Azután képes leszel arra használni az Illúziót, amire szánták - eszközként, amellyel megtapasztalod a Végső Valóságot.
Emlékezni fogsz, hogyan teremtsd meg az Illúziót. Te magad fogod kiváltani, hogy az legyen, amit kívánsz, nem pedig tétlenül és kiszolgáltatottan figyeled, ahogy az egyetértésedtől teljesen függetlenül kibontakozik előtted, és nem kell nagyot sóhajtva beletörődnöd, mondván: „Ez már csak így van.”
Hogyan teheted meg?
Nos, máris ezt teszed. Csak nem tudod, így aztán öntudatlan, nem pedig tudatos döntéseket hozol. Már amikor egyáltalán igazi döntéseket hozol. Többnyire egyszerűen elfogadod a mások döntéseit.
Vagyis az a döntésed, hogy elfogadod a mások döntéseit. Így aztán újra megéled az elődök kulturális történetét - ahogy ők is a maguk elődeiét, heted- és hetedíziglen.
Az a nap lesz a felszabadulásod napja, amikor nem azt választod, amit mások választanak számodra.
Akkor nem elmenekülsz az Illúziótól, hanem, felszabadulsz belőle. Kilépsz az Illúzióból, de továbbra is vele élsz, immár megszabadultan attól a tehertől, hogy irányítson téged és megszabja a valóságodat.
Miután megértetted a célját, nem fogsz úgy dönteni, hogy véget vess az Illúziónak, amíg teljesülnek a magad céljai.
A célod pedig nem csak megismerni és megtapasztalni, Aki Valójában Vagy, hanem megteremteni, Aki Legközelebb Leszel. Feladatod a Most Minden Egyes Pillanatában újjáteremteni megújult önmagadat a valaha az életben önmagadról alkotott legnagyszerűbb elképzelés következő legmagasztosabb változatában. Ezt a folyamatot nevezitek evolúciónak.
De semmi ok rá, hogy bármilyen formában is negatívan hasson rád ez a folyamat. Légy ezen a világon, de ne ebből a világból való.
Ekkor olyannak fogod megtapasztalni a világot, amilyennek a megtapasztalása mellett döntöttél. Akkor megérted, hogy önmagad megtapasztalása akció, nem pedig reakció; olyasmi, amit csinálsz, nem olyasmi, amit birtokolsz.

Ha ezt megérted, minden megváltozik az életedben. Ha elegen megértitek, minden megváltozik a bolygótokon.
Azokat nevezik Mestereknek, akik megértették ezt a titkot. Azokat nevezik avatároknak, akik tanítják ezt a titkot. Azokat nevezik Áldottnak, akik megélik ezt a titkot.
Légy hát áldott!

Hogy megvilágosodott Mesterként élj, ahhoz eretnekké és istenkáromlóvá kell lenned, mert nem azt fogod hinni, amit mindenki más hisz, mások pedig el fogják vetni az új igazságokat, amiként te elveted az ő régi igazságaikat.
El fogod vetni a világot olyannak, ahogy mások valódinak tapasztalják meg - mint egykor azok, akik elvetették, hogy a világ lapos. Mint akkoriban, a nézeted támadást jelent a dolgok vitathatatlannak tűnő megjelenése ellen. És mint akkoriban, ez vitát és viszályt fog szítani és viharzó óceánokon fogsz áthajózni, mikor nekivágsz a végtelen látóhatárnak. És mint akkoriban, egy új világban fogsz élni.
Rátok vár ennek az új világnak a megteremtése, melynek megtapasztalására rendeltettetek az idők kezdete óta. Az idő is illúzió, helytállóbb tehát így fogalmazni: „Az Illúzió kezdete óta”.
Soha ne feledd: Az Illúzió nem olyasmi, amit el kell viselned, hanem olyasmi, amit te választasz.
Ha másként döntesz, akkor nem kell megélned az Illúziót.
Azért vagy itt, mert így akarod. Ha nem akartad volna így, nem így lenne. Ám tudd, hogy te teremtetted az Illúziót, amelyben élsz, nem számodra teremtette valaki más.
Akik nem akarják vállalni a felelősséget az általuk megtapasztalt életért, kijelentik, hogy Isten teremtette, és nincs más választásuk, mint hogy elviseljék.
De bizony mondom, azért olyan a világotok, amilyen, mert ti döntöttetek úgy, hogy ilyen legyen. Ha már nem ilyennek akarjátok, változtatni fogtok rajta.
Kevesen hajlandók elfogadni ezt az igazságot. Az elfogadásával ugyanis beismernék a cinkosságukat, erre pedig sehogy sem tudják rászánni magukat. Inkább beleélik magukat a gyanútlan áldozat szerepébe, semmint hogy vállaljak a társteremtőét.

Ez persze tökéletesen érthető. Nem tudnátok megbocsátani magatoknak, ha szembesülnétek vele, hogy a világ a ti teremtésetek eredménye, a magatok akaratának és vágyainak a közvetlen terméke. És miért nem tudnátok megbocsátani magatoknak? Mert nem hiszitek, hogy Én megbocsátanék.
Arra tanítottak titeket, hogy létezik olyasmi, ami „megbocsáthatatlan”. És hogyan bocsáthatnátok meg magatoknak valamit, amiről úgy tudjátok, hogy Isten nem bocsátja meg? Így hát a következő megoldáshoz folyamodtok:
felmentitek magatokat mindennek a felelőssége alól, amihez csak közötök van. Elhárítjátok a felelősséget azért, amiről úgy gondoljátok, hogy Én az ember megbocsáthatatlan bűnének tekinteném.
Kifacsart logika, mert ha nem ti teremtenétek a világot olyanná, amilyen, akkor ki tenné? Ha valaki kijelentené, hogy a világban látható rettenetes hibákat Isten teremtette, menten talpra szökkentek, hogy megvédjetek Engem. - Nem, nem, nem! - mondjátok. - Isten csak szabad akaratot adott az embernek. Az ember alkotta meg mindezeket a szörnyűségeket.
De ha azt mondom: „Igazatok van. Nem én teremtettem, és nem én teremtem az életeteket olyannak, amilyen. Ti vagytok a valóságotok teremtői” - akkor azt is hevesen visszautasítjátok.
Vagyis egyik lehetőségnek sem találtok helyet. Nem Isten teremtette ezeket a dolgokat, és ti sem teremtettétek. Mindannyian csak bánatos szemlélői vagyunk.
De amikor igazán torkig vagytok az élettel, némelyikőtök megváltoztatja a hangnemet. Amikor elég rosszul mennek a dolgok, akkor készen álltok, hogy mégis csak engem okoljatok.
- Hogy hagyhatod, hogy ilyesmi megessék? - kiáltotok Hozzám. Egyesek még az öklüket is rázzák az ég felé.
Az Illúzió zűrzavarrá változik. Nem csak hogy kegyetlen hely a világ, de egy könyörtelen és szívtelen Isten teremtette ilyenné!
Ennek az elképzelésnek a fenntartására elkülönültnek kell látnotok magatokat Istentől, mivel a kegyetlen és szívtelen világ teremtése ugyebár nem olyasmi, amit ti tennétek. El kell képzelnetek egy olyan Istent, aki megtenné, amit ti sosem tennétek meg, és az Ő szeszélyei tárgyának kell látnotok magatokat.
Hát pontosan ezt teszitek.
Ám ebben is ellentmondást láttok, mert a legmagasabb szintű tudásotok Istene mégsem tenne ilyesmiket. Akkor viszont ki tette? Ki teszi mindmáig? Valakinek felelősnek kell lennie, akkor hát ki az?
És megjelenik a Sátán.
A szerető, de könyörtelen dolgokat művelő Isten ellentmondásosságának feloldására, és hogy továbbra is kibújjatok a magatok felelőssége alól, létrehoztátok a harmadik oldalt.
A tökéletes bűnbakot.
Az ördögöt.
Most végre minden érthetővé válik. Van egy Másik, aki a ti akaratotok és az Én akaratom közé áll, és aki mindannyiunkat szerencsétlenné tesz.
Nem vagytok felelősek az érzéketlen, könyörtelen világért, amelyben éltek. Nem ti teremtettétek.
- Nos - mondhatnátok -, bizonyos szinten talán én teremtettem, de nem az én hibám. Az Ördög vett rá.
Egy kabarészám szövege lett a teológiátok.
Vagy a teológiátok lett kabarészám?
Csak ti dönthetitek el.

13.
Az Illúziók céljának megértése

Véget lehet vetni a zavarnak, van rá mód, hogy illúziónak lássátok az Illúziót.
Használjátok az Illúziót.
Ha látjátok, milyen könnyen hajlíthatjátok, tudni fogjátok, hogy az Illúzió nem valóságos.
Állíthatjátok, hogy képtelenek vagytok rá. Mondhatjátok, hogy ez olyan félelmetesen hatalmas rendszer, amelyhez képest eltörpül minden képességetek. Az emberek azonban naponta tudatosan hoznak létre illúziókat, és ezekben élnek.
Van olyan ismerősötök, aki tizenöt perccel előbbre állítja az óráját, nehogy elkéssen?
Márpedig élnek ilyenek a bolygótokon! A tényleges időnél öt, tíz vagy tizenöt perccel előbbre állítják az órájukat. Aztán amikor megnézik, mennyi az idő, sietésre biztatják magukat, mert úgy tesznek, mintha percekkel későbbre járna a valóságos időpontnál.
Némelyikük tényleg elfelejti, hogy önmagukat ámítják, és azt hiszik, hogy valóban annyi az idő. Ez az az eset, amikor az Illúzió már nem szolgálja őket. Nem a tervezett célját szolgálja.
Aki megérti, hogy az órája által mutatott idő illúzió, melyet ő maga teremtett, az órájára pillantva megnyugszik, mert tudja, hogy van még néhány perce. Nagyobb sebességre kapcsol, és roppant hatékonnyá válik, pontosan azért, mert megnyugodott. Megérti, hogy az Illúzió nem azonos a valósággal.
Aki átmenetileg elfelejti, hogy az órája által mutatott idő illúzió, melyet ő maga teremtett, azt elfogja a nyugtalanság, mert valóságosnak hiszi az Illúziót.

A két ember tehát alapvetően eltérően viszonyul ugyanazon körülményekhez. Az egyik illúziónak tapasztalja meg az Illúziót, a másik valóságnak.
Csak ha illúzióként ismerik fel az Illúziót, és illúzióként is élik meg, akkor vezethet a Végső Valóság megtapasztalásához. Akkor szolgálja a létrehozója célját.
Most már sokkal jobba értitek.

Ahhoz, hogy használni lehessen az Illúziót, tudni kell róla, hogy illúzió, hogy pedig tudni lehessen, ahhoz használni. A folyamat tehát körbeér, akárcsak maga az Élet.
Azzal kezdődik, hogy el kell vetni az Illúziót, mint aminek bármi köze is volna a valósághoz. Nagyon hosszú ideje elutasítjátok a Végső Valóságot. Elutasítjátok, Aki Vagyok, és Akik Valójában Vagytok. Most egyszerűen fordítsátok meg az elutasítás irányát.
Legyen ez az elutasítás elutasítása.
Nézzetek körül és hozzatok egy egyszerű döntést: semmi nem valóságos a világomban.
Ilyen egyszerű.
Már sokféleképpen és sokszor mondtam nektek. Itt és most elmondom ismét.
Semmi nem valóságos, amit látsz.
Ez csak a tíz perccel előbbre állított órád.
Félrevezeted magad, hogy azt hidd, úgy van, ami pedig nem úgy van. De résen kell lenned, mert nagyon könnyen elfelejtheted, hogy a saját magad teremtette Illúzióban élsz.
Némelyikőtöket elkeseríti, ha azt hallják, hogy mindaz, amit a bolygótokon megtapasztaltok, egytől-egyig a ti kitalálásotok. De ne keseredjetek el, mert a világotok a legnagyobb ajándék, a csoda, hogy látva lássátok, a kincs, hogy örömötök leljétek benne.
Káprázatos az élet a fizikai világban, és az a célja, hogy elhozza a boldogságotokat annak tudatosulása és kinyilatkozása, kifejezése és beteljesülése réven, Akik Valójában Vagytok. Vessétek hát bele magatokat teremtéseteknek ebbe a fölséges világába, és tegyétek az életeteket az életben az énetekről alkotott legnagyszerűbb elképzelés rendkívüli kijelentésévé és lélegzetelállító élményévé.

Ne feledjétek, minden tett az önmeghatározás tette. Minden gondolatot a teremtés energiája feszít. Minden szó az igazságodat hirdeti.
Figyeld meg, mit csinálsz ma. Ez a döntésed önmagad meghatározásáról. Figyeld meg, mit gondolsz ma. Ez az, amit teremteni kívánsz.
Figyeld meg, mit mondasz ma. Ez az, ahogyan a kívánságod szerint lennie kell.
Életed minden egyes pillanata a teremtés egy-egy szentséges pillanata. Minden egyes pillanat egy-egy újdonatúj kezdet. Minden egyes pillanatban újjászületsz.
Ez az utad a mesteri tudáshoz. Ezen az úton jutsz ki a magad építette lidércnyomásból abba a csodálatos álomba, aminek az életed rendeltetett. Ez az út vezet a Teremtővel való találkozáshoz.


.14 .
Meditálás az Illúziókról

Szó esett róla, hogy amikor az emberek elérik a mesteri tudást, semmi nem teszi őket boldogtalanná. Az is elhangzott, hogy ezt egy nagy titok teszi lehetővé a Mestereknek.
Már említettem ezt a titkot, de nem azonosítottam. Így nem is érthetted meg, hogy ez a felismerés jelenti mindenhez a kulcsot.
Íme, a felismerés. Íme, a titok.
Nincs meghasonlás.
Ez a felismerés megváltoztathatja az egész életeteket. Ez a felismerés lefordítható egy egyszerű kijelentéssé, és ha napi valóságként éled meg, tótágast állíthatja a világotokat.
Mind Egy Vagyunk.
Ez a kijelentés végre a megfelelő oldalával felfelé fordíthatja a világotokat! Mert ha ráébredtek, hogy nincs más, csak az Egy - Egyetlen valóság és csak Egyetlen valóság, Egyetlen Lét és csak Egyetlen Lét, akkor megértitek, hogy bizonyos szinten az Egyetlennek - nem is lehet másként - mindig érvényesül az akarata.
Vagyis nincs Kudarc.
És ha eléritek a világosságnak ezt a szintjét, azt is észreveszitek, hogy kudarc hiányában az Egyetlennek semmire nincs szüksége.
Vagyis nincs Szükség.
És egyszerre feldőlnek a dominók. Összeomlik az illúziókból szerkesztett építmény. Nem maguk az Illúziók oszlanak szét, hanem az azokat támogató állványrendszer. A kulturális történetek, amelyekre az életeteket építettétek.
Ezek a történetek mindig is mítoszok voltak, kezdve attól a történettől, amiről azt képzeled, hogy szükséges az életed pillanatnyi működtetéséhez, addig a történetig, ahogy mindennek a kezdetét elképzelitek, amelyeknek semmi közük a Végső Valósághoz.
Mert ahhoz, hogy fajként előrelépjetek az evolúcióban, el kell szakadnotok ezektől a történetektől. Többféleképpen hajtható végre az elszakadás. Ezek közül a leghatékonyabb a csend.
A csendben megtalálod az igazi lényedet. A csendben hallani fogod a lelkedet és Isten lélegzetvételét.
Sokszor mondtam már és elmondom megint: a csendben meg fogsz találni Engem.
Meditálj minden nap! Tedd fel magadnak a kérdést: tudsz adni tizenöt percet reggelente és tizenöt percet esténként Istennek?
Ha nem, ha nincs ennyi időd, ha túlságosan be van táblázva a napod, ha túlságosan sok a teendőd, akkor mélyebben megragadtál a Májában, a Káprázatban, az Illúzióban, mint gondolnád.
Ám nem késő - sosincs túl késő! - elszakadni az Illúziótól, hogy olyannak lásd, amilyen, és hogy annak Végső Valóságának megtapasztalására használd, Aki Valójában Vagy.
Kezdd azzal, hogy az ébren töltött óráid egy elenyésző töredékét - nincs többre szükség - annak szenteled, hogy megint egyesülj Velem.
Egyességre hívlak Istennel. Hívlak, hogy éld át a találkozásodat a Teremtővel.
Az egyességnek, az egyesülésnek ebben a pillanatában tudni fogod, hogy az Egység a léted valódi igazsága. És amikor végzel a meditációval, megérted, aztán látod a tapasztalatodból, hogy ennek az igazságnak az elutasítása hatja át az Illúzió negatív hatásait.
Az Illúzió arra való, hogy örömödet leld benne. Arra való, hogy eszközöd legyen. Soha nem szánták arra, hogy teherként nehezedjék rád, hogy bánatot okozzon, hogy megpróbáltatásodra és gyötrelmedre legyen. És soha többé nem lesz így, ha megérted a Végső Valóságot:

Nincs Meghasonlás.
Semmi nem különül el semmitől. Csakis Egység van. Csakis Egyesség van! Csakis az Egy van, és nincs rajta kívül semmi más.
Nem vagytok elkülönülve egymástól és az Élet többi részétől sem. Ahogyan Tőlem sem.
Mert nem létezik, nem létezhet Meghasonlás Hiány sem. Mert az Egy elegendő önmaga számára, hiszen nincs rajta kívül semmi más, de bizony ő maga minden.

Mert nem létezik Hiány, nem létezhet Követelmény. Mert ha nincs semmi, amire szükséged van, akkor nincs semmi, amit meg kell tenned, hogy bármit is megszerezz.
Mivel nincs semmi, amit meg kell tenned, nem is leszel megítéltetve abból, hogy megteszed-e avagy sem.
Mivel nem leszel megítéltetve, nem lehetsz elítéltetve sem.
Mivel nem leszel elítéltetve, végre tudni fogod, hogy a szeretet nem ismer semmiféle feltételt.
Mivel a szeretet feltétel nélkül való, nincs senki és semmi Isten országában, aki vagy ami felsőbbrendű volna. Nincsenek rangsorok vagy hierarchiák, nincsenek olyanok, akik másoknál több szeretetet kapnak. A szeretet mindig teljes. Nem lehetséges egy kicsit szeretni, vagy éppen nagyon szeretni. A szeretet nem bontható mennyiségi tényezőkre. Lehet szeretni különböző módokon, de nem különböző mértékben.
Soha ne feledd!
A szeretet nem számszerűsíthető.
Mint mondtam, ti meg Én egyek vagyunk. És ez így van. Képemre és hasonlatosságomra teremttettetek. Így aztán ti is szeretet vagytok. Szeretet - vagyis Azok, Akik Valójában Vagytok. Nem kapjátok a szeretetet, hanem ti vagytok az, amire olyannyira sóvárogtok. Ez a nagy titok, és ennek a titoknak a birtokában megváltozik az emberek élete.
Az emberek egész életeket töltenek azzal, hogy megszerezzék, ami már az övék. Az övék - mivelhogy ők maguk az!
Hogy szeretetek legyen, ahhoz semmi mást nem kell tennetek, mint hogy ti legyetek a szeretet.
Ti vagytok a szeretteim. Mindegyikőtök. Egyikőtök sem szeretetre méltóbb másoknál, mivel egyikőtök sem több Belőlem, mint mások - bár egyesek többre emlékeznek Belőlem, és így többre önmagukból.
Így hát ne feledkezz meg magadról - ne feledd el magad!
Légy szeretett - légy a szeretet a Rám való emlékezésben.
Mert mindannyian az Én részeim vagytok, Isten Testének tagjai. És amikor felidézed, Aki Valójában Vagy, ismét az Egy Test tagjává leszel.
Egy Test van csupán.
Egyetlen Lény.
Egyetlen Lét.

Soha ne feledd!
Mivel nincs Felsőbbrendűség, nincsenek olyanok, akik többet tudnak másoknál, sem olyanok, akik kevesebbet. Csak olyanok vannak, akik többre emlékeznek, és olyanok, akik kevesebbre abból, amit mindig is tudtak.
Nincs Tudatlanság.
Most ismét elmondom az igazságot: a Szeretet nem ismer feltételt. Az élet örökkévaló. Istennek semmire nincs szüksége. És te a csoda vagy. Isten emberré lett csodája.
Ez az, amit mindvégig tudni akartatok. Ez az, amit valaha tudtatok a szívetek mélyén, és amit az elmétek elutasított. Ez az, amit időről-időre suttogott a lelketek, a tested és a testek körülötted elnyomták a hangját.
Felszólítottak, hogy tagadj meg Engem, éppen azon vallások révén, melyek arra ösztönöznének, hogy megismerj. Mert azt mondták neked, hogy nem Én vagy, és Én nem te, és hogy ennek még a gondolata is bűn.
Nem vagyunk egy - mondják - a Teremtő és a teremtett. Ám pontosan az attól való elzárkózás okozza az élet minden fájdalmát és minden keservét, hogy elfogadd és megismerd magad, mint Velem egyet.
Most arra ösztönözlek, hogy találkozz a Teremtővel.
Meg fogod találni a Teremtőt - odabenn.


•15•
Az Illúziók használata

A felkészülésben a találkozásra a Teremtővel jó szolgálatot tesz, ha eltávolodsz az Illúzióktól , köztük attól az Illúziótól is, hogy te és a Teremtő különállóak vagytok.
Pontosan ezt teszed itt. Ez volt a célja ennek az egész Istennel folytatott beszélgetésnek. Mert immár arra törekszel, hogy az Illúziókkal, ne pedig bennük élj. Ez a legőszintébb törekvés hozott el téged idáig, ehhez a közléshez.
Egy ideje világossá lett előtted, hogy lyuk tátong az Illúziókon. Ennek fel kellett volna tárnia valamennyi Illúzió hamis mivoltát. Az emberek azonban valahol nagyon mélyen tudták, hogy nem adhatják fel az Illúziókat, különben valami életbevágót veszítenének el.
Igazuk volt. Ám elkövettek egy hibát. Ahelyett, hogy illúziónak tekintették volna az Illúziókat, és arra a célra használták volna, amire rendeltettek, azt hitték, be kell foltozniuk a lyukat.
A válasz soha nem a lyuk befoltozása, hanem a meglátása, és ezáltal az emlékezés arra, amit igen mély szinten már tudsz. Ezért nem adhattátok fel az Illúziókat anélkül, hogy el ne veszítenétek valami életbevágót.
Ezt kifejtettem már a beszélgetésünk során. Most megint ki fogom fejteni, hogy a legteljesebb legyen a bizonyosságod az emlékezésben.
Az Illúziók létrehozásának oka, hogy behatárolt viszonyítási mezőt nyújtsanak, amelyen belül újjáteremthetitek megújult önmagatokat a valaha az életben önmagatokról - arról, Akik Vagytok - alkotott legnagyszerűbb elképzelés következő legmagasztosabb változatában.
Maga az Univerzum: viszonyítási mező. Ez a meghatározása, s egyúttal a célja is. Fizikailag kifejezendő és megtapasztalandó életet nyújt.
Mint minden és mindenki körülötted, ugyanannak a viszonyítási mezőnek a helyi változata vagy. Más szóval, lokalizált Isten.

Ezen a lokalizált közegen túl csak úgy ismerheted meg magad, mint Minden, Ami Van. A Minden nem tapasztalhatja meg önmagát olyannak, amilyen, mivel nincs semmi más.
Annak hiányában, ami nem vagy, az sincs, Ami Vagy. Nem tapasztalható meg. Nem ismerhető meg.
Ezt már sokszor hallottad.
Már tudod, hogy a gyors hiányában nincs lassú. A fent hiányában nincs lent. Az itt hiányában nincs ott.
Az Illúziók hiányában ezért sem itt, sem ott nem lehetsz.
Így tehát közösen létrehoztátok ezeket a bámulatos Illúziókat. Egy világot - voltképpen egy egész Univerzumot -, a magatok alkotását. Ez lát el titeket azzal a viszonyítási mezővel, melyben eldönthetitek és kinyilatkoztathatjátok, megteremthetitek és kifejezhetitek, megtapasztalhatjátok és kiteljesíthetitek, Akik Valójában Vagytok.
Mindezt megteszitek. Mindenki megteszi, aki az Isteni Egész megszemélyesítője. Ti, mindnyájan, miközben önmagatok megismerésére és meghatározására törekedtek.
Ki vagy te? Jó? Rossz? Mi a „jó”? Mi a „rossz”? Nagy vagy? Kicsi? Mi a „nagy”? Mi a „kicsi”? Egyáltalán, bármilyen is vagy ezek közül? Mit jelent valamilyennek lenni? Akárminek is lenni? Valóban bámulatos vagy?
Ez Isten egyetlen kérdése.
Ki vagyok Én? Ki vagyok Én? Ki vagyok Én?
És hogy döntök, ki leszek?
Ez az egyetlen kérdés, amelyik számít, és minden egyes pillanatban ennek eldöntésére használja a lelked az életedet.
Nem kitalálni. Eldönteni. Mert az élet nem a felfedezés, hanem a teremtés folyamata.
Minden tett az önmeghatározás tette.
Isten minden egyes pillanatban az önteremtés és az önkifejezés folyamatát éli. Ahogyan te is. Annak a tapasztalatát használod, ami nem vagy, hogy megtapasztalhasd, Ami és Aki Valójában Vagy.
Nincs semmi, ami ne te lennél. Te vagy minden. Isten a
Minden: A minden. Ám hogy megismerd azt a részét, amelyet most kifejezésre juttatsz, el kell képzelned, hogy vannak olyan részek, amelyek nem te vagy. Ez a Nagy Képzelgés. Ezek az Élet Illúziói.

Használd tehát az Illúziókat, és légy értük hálás. Az életed varázslat, és te vagy a varázsló.
Annak a dicsőségének a kifejezése, Aki Vagy, abban a pillanatban, hogy szembekerülsz egy Illúzióval - erről szól a mesteri tudáshoz vezető utazás. Ebben a közegben lényeges elismerni, hogy az Illúziók nagyon valóságosnak látszódhatnak.
Az Illúziók illúzió mivoltának megértése az első lépés a céljukra történő használatukhoz, de nem az egyetlen lépés. A következő az a döntésed, hogy mit jelentenek az Illúziók.
Végül kiválasztod az Istenség azon megnyilvánulását (az éned azon részét), amelyet meg kívánsz tapasztalni abban a lokalizált viszonyítási mezőben (nevezheted „szituációnak” vagy „körülménynek"), amellyel szembekerültél (amelyet megteremtettél).
Röviden tehát így fest a folyamat:
A. Tekintsd illúzióknak az Illúziókat.

B. Döntsd el, mit jelentenek.
C. Teremtsd újjá megújult önmagadat!
Sokféleképpen lehet használni a Tíz Illúziót, és sokféleképpen lehet megtapasztalni őket. Dönthetsz úgy, hogy a jelen pillanat valóságaiként, vagy múltbéli emlékekként tapasztalod meg. A fejlett kultúrák és lények ez utóbbi módon használják az Illúziókat.
A magasan fejlett lények tudatában maradnak az Illúzióknak, és soha nem vetnek nekik véget (hiszen, emlékezz csak, ha véget vetnének nekik, azzal magának az életnek vetnének véget), de a múltjuk, nem pedig a jelenük részeként tapasztalják meg. Arra ösztönzik egymást, hogy mindig emlékezzenek rájuk, de soha ne az itt és most valóságaként éljék meg.
Akár jelen időben tapasztalod meg őket, akár a múltból való emlékeztetőkként, lényeges, hogy annak tekintsd, amik: Illúzióknak. Akkor aztán arra használhatod őket, amire csak akarod.
Az Illúziók az eszközeid, ha meg akarod tapasztalni éned egy-egy bizonyos megnyilvánulását. Az egyes Illúziókkal számtalan megnyilvánulását tapasztalhatod meg annak, Aki Vagy, és egyesíthetsz Illúziókat sokféle megnyilvánulás megtapasztalására - vagy egy-egy megnyilvánulás többféle megtapasztalására.

Például az Első és a Negyedik Illúzió - Szükség és Hiány - egyesíthető igaz lényed azon bizonyos részletének megtapasztalására, amelyet önbizalomnak nevezhetsz.
Nem érezhetsz önbizalmat, ha nincs semmi, amivel kapcsolatban magabiztosságot érezhetnél. A Szükség és a Hiány Illúziójának alkalmazásával először mulattathat az elképzelés, hogy „nincs elegendő”, majd felülkerekedsz rajta. Ha ezt többször megismétled, létrehozod az önbizalom tapasztalatát, bizonyos lévén benne, hogy mindig lesz elég abból, amire szükséged van. A Végső Valóság igazolja és megerősíti ezt a tapasztalatot.
Hogy egy másikat nézzünk a végtelen számú példából, vegyük a Második és a Hatodik Illúziót (Kudarc és Ítélkezés). Képzeld el, hogy kudarcot vallottál, az öklödet rázod az ég felé amolyan „majd éri megmutatom” hozzáállással, és a végén diadalmaskodsz!
Felséges ez a tapasztalat, és a többségetek sokszor megadta magának ezt az élményt. Ám ha szem elől veszted a tényt, hogy a Kudarc és az Ítélkezés egyaránt illúzió, egyszer csak azon kapod magad, hogy megragadtál ezekben a tapasztalatokban, és hamarosan valóban olyannak fognak látszódni, mint a rideg valóság.
A távolodás az élet „rideg valóságaitól” annyi, mint eltávolodni az Illúzióktól, és annak látni őket, amik valójában.
Az Illúziók bármelyike egyesíthető bármelyik másikkal - a Meghasonlás a Szükséggel, az Elítéltetés a Felsőbbrendűséggel, a Tudatlanság a Felsőbbrendűséggel, a Hiány és az Elítéltetés a Kudarccal és így tovább. Egymagukban vagy másokkal együtt való tanulmányozásukban az Illúziók nagyszerű ellentétes viszonyítási mezőként léteznek, amelyek lehetővé teszik, hogy megtapasztald, Aki Valójában Vagy.
Sokszor elhangzott már, hogy a viszonylagosság világában csak ebben a térben tapasztalhatod meg, Aki Valójában Vagy, s amelyik nem vagy. Az Illúzióknak pontosan az a céljuk, hogy ezt nyújtsák - olyan közeget, ahol megtapasztalhatod a magad minden megnyilvánulását; és alkalmat kínálnak, hogy kiválaszthasd a Legmagasztosabb Megnyilvánulását annak, amit bármely pillanatban elgondolhatsz.
Most már érted? Látod?
Remek. Nézzük akkor egyenként az Illúziókat, néhány példával, hogyan alkalmazhatod a megújult önmagad újjáteremtésére.

Az Első Illúzió, a Szükség Illúziója, arra használható, hogy annak, Aki Vagy, megtapasztald a következőképp nevesíthető hatalmas megnyilvánulását: amelyiknek semmire nincs szüksége.
Semmire sincs szükséged a létezéshez, és semmire nincs szükséged ahhoz, hogy örökké létezz. A Szükség Illúziója létrehoz egy viszonyítási mezőt, ahol részed lehet ebben az tapasztalatban. Ez az, amikor kilépsz az Illúzióból, hogy megtapasztald a Végső Valóságot. Az Illúzió létrehoz egy közeget, ahol megérthető a Végső Valóság.
Mert mit mond a Végső Valóság? Hogy minden, amiről azt gondolod, hogy szükséged van rá, máris a tiéd. Benned létezik. Voltaképpen te magad vagy. Te vagy az, amire szükséged van - és ilyenformán megadsz magadnak mindent, amire bármely adott pillanatban szükséged van. Ez lényegében azt jelenti, hogy egyáltalán semmire nincs szükséged. Ennek a megértéséhez és a gyakorlati megismeréséhez illúziónak kell tekintened a Szükség Illúzióját. Ki kell lépned belőle!
Úgy léphetsz ki a Szükség Illúziójából, hogy megfigyeled, amiről azt hiszed, hogy ebben a pillanatban szükséged van rá - azaz amiről azt hiszed, hogy most nem a tiéd, amiről úgy érzed, múlhatatlanul a tiédnek kell lennie - és akkor rájössz, hogy még ha nem is a tiéd (vagy nem is volna a tiéd), te akkor is itt vagy.
Mérhetetlenek a következményei ennek a felismerésnek. Ha e pillanatban itt vagy, annak birtoklása nélkül, amiről úgy véled, hogy szükséged van rá, akkor miért gondolod, hogy szükséged van rá?
Ez kulcskérdés. Ez fogja kinyitni az aranykaput, melyen átlépve minden a tiéd lehet.
Legközelebb, amikor úgy képzeled, hogy szükséged van valamire, tedd fel magadnak a kérdést: „Miért gondolom, hogy szükségem van rá?”
Hihetetlenül felszabadító ez a vizsgálódás. Hat szóban foglalt szabadság.
Ha világosan megérted, rá fogsz jönni, hogy nincs semmiféle „az”, amire szükséged lenne, hogy soha nem is volt rá szükséged, és hogy az egészet te magad találtad ki.
Még a levegőre sincs szükséged, amit belélegzel. Abban a pillanatban rá fogsz jönni, amikor meghalsz. A levegőre csak a testednek van szüksége, de nem vagy azonos a testeddel.
A tested olyasmi, ami a tiéd, de nem te magad vagy. Csodálatos eszköz - de a teremtés folyamatának folytatásához nincs szükséged a jelenlegi testedre.
Ez az információ lehet ezoterikusan kellemes, de nem feltétlenül enyhíti a testedet, a családod gondját, s egyáltalán, az adott körülményeid elveszítése miatti félelmedet. Az ilyen félelmek enyhítésének az elszakadás a módja - ez a Mesterek gyakorlata. A Mesterek megtanulták elérni az elszakadást, mielőtt bizonyságuk lenne afelől, hogy a test élete illúzió. Azokat, akik nem a legmagasabb szintű tudás szintjén működnek, többnyire az általatok halálnak nevezett élmény győzi csak meg.
Miután odahagytad a testedet (azaz „meghaltál"), nyomban rájössz, hogy ez a létállapot nem az a rémisztő élmény, amilyennek leírták neked, hanem valójában a dicsőséges csoda élménye. Azt is meg fogod érteni, hogy határtalanul vonzóbb, mint ahhoz a testi alakodhoz kötődni, akármilyen kötődéseket hozott is létre a legutóbbi formád. Ezután már egyszerű ügy lesz az elszakadás.
Ám a fizikai formádban is tökéletesen megértheted az Életet, és nem kell várnod, amíg elköltözöl belőle, hogy megismerd az Élet és Aki Vagy dicsőségét. Ezt azzal érheted el, hogy a halálod előtt eléred az elszakadást. Ezt pedig a Szükség Illúziójától való eltávolodás egyszerű eszközével érheted el.
Az eltávolodással együtt jár az élet és a halál mélyebb megértése, beleértve azt a tudást, hogy a halál, amilyennek mindeddig felfogtad, nem létezik, és az Élet örökké folytatódik. Ha ezt megérted, mindentől könnyen elszakadsz az Életben - magától az Élettől is -, mert tudod, hogy az élet örökké tart, tehát ismét tieid lehetnek azok a kötődések, amelyekről azt hitted, hogy soha többé nem lesz részed bennük.
Valójában minden evilági kötődésed megtapasztalható abban, amit „élet utáni élet"-nek neveztek, vagy bármely jövőbeni életben, és így az lesz a tapasztalatod, hogy egyáltalán semmit nem veszítesz el. Fokozatosan megszabadulsz a kötődéseidtől, ahogy tudatára ébredsz a folyamatos fejlődésben feltárulkozó rendkívüli lehetőségeknek, amelyeket a soha véget nem érő Élet kínál számodra.
Ám soha nem szűnsz meg szeretni azokat, akiket ebben vagy bármely más életedben szerettél, és valahányszor csak úgy kívánod, a lényeg szintjén tapasztalod meg velük a teljes Egyességet.
Ha hiányzik valaki, aki még fizikai testében él a Földön, velük lehetsz a gondolat sebességével.
Ha hiányzik valaki, aki már elhagyta a testét, valaki, akit szerettél, és előtted halt meg, egyesülni fogsz vele a halálod után - ha úgy döntesz - vagy bármikor, amikor csak óhajtod - ugyancsak a gondolat sebességével.
Mindez csak szerény része a rád váró csodának. Többet, sokkal többet fogok mondani egy jövőbeni közlésben, amely az Istennel való meghalás élményéről szól.
Nem halhatsz meg Isten nélkül, de képzelheted úgy, hogy igen. Ez a képzeletbeli pokol, az összes többi félelmeteket tápláló félelem. Ám nincs mitől félnetek, és nincs semmi, amire szükségetek lenne, mert nem csak az lehetetlen, hogy Isten nélkül halj meg, hanem az is, hogy Isten nélkül élj.
Mégpedig azért, mert Én - te vagyok, és te - Én, és nincs közöttünk meghasonlás. Nem halhatsz meg nélkülem, mert a „nélkülem”, nem olyan állapot, amelyben lehetsz, vagy valaha is lehetnél.
Én vagyok Isten, és Én Vagyok Minden. Minthogy te is a Minden része vagy, az vagyok, ami te vagy. Nincs olyan részed, amelyik ne Én lennék.
Ha a Minden mindig veled van, akkor nincs szükséged semmire - és ez a léted igazsága. Ha ezt mélyen megérted, egészen másféleképpen fogsz élni a testedben. Félelem nélkül való leszel - és a félelem nélküliség meghozza a maga áldását, mert a félelem hiánya létrehozza minden olyasminek a hiányát, amitől félni lehetne.
Viszont: a félelem jelenléte előhozza, amitől félsz. A félelem erős érzelem, és az erős érzelem teremtő erő. Ezért igaz: Nincs semmi, amitől félnetek kellene, csak magától a félelemtől.
Félelem nélkül élsz, ha tudod, hogy az élet minden kimenetele tökéletes - köztük az a kimenetel is, amelyiktől a legjobban félsz: a halál.
Bizony ezt mondom. Átadom neked ezt az információt. Ha alaposabban megvizsgálod az életedet, látni fogod, hogy mindig is a rendelkezésedre állt, amire szükséged volt, hogy eljuss a következő pillanatig, és végül elhozzon ide, ahol ebben a pillanatban vagy. Ezt bizonyítja a tény, hogy itt vagy. Nyilvánvalóan nincs szükséged többre. Akarhattál többet, de nem volt rá szükséged. Minden szükségleted kielégíttetett.
Ez bámulatos kijelentés - és mindig igaz. Az ellenkezőjét sugalló minden látszat csalás. Ez az elemi igazság. Nem úgy, mint a félelem: félelem. Ne félj hát, mert veled vagyok.
Ha tudod, hogy minden tökéletesen alakul, és nincs semmi, amitől félned kellene, egészen új fényben tűnnek fel mindazok a körülmények, amelyeket korábban félelmetesnek találtál. Valóban látszódnak a fényben, nem vesznek a sötétségbe, és a félelmeidet „kalandnak” kezded hívni.
Az ilyen újranevesítés megváltoztathatja az egész életed. Félelem nélkül élhetsz, és megtapasztalhatod a dicsőséget, amelyre teremttettél. A Szükség Illúziójának illúziónak tekintése lehetővé teszi, hogy arra a célra használd, amire rendeltetett: eszközként, amellyel megtapasztalhatod ezt a dicsőséget, és megismerd magad annak, Aki Valójában Vagy.
Azon illúzió használata, hogy szükséged van például a testedre, arra indít, hogy védelmezd a tested, viseld gondját, ne élj vissza vele. Ilyen módon a test azt a nagyobb dicsőséget szolgálja, amelyet szolgálni rendeltetett.
Azon illúzió használata, hogy szükséged van egy kapcsolatra, arra indít, hogy védelmezd azt a kapcsolatot, viseld gondját, ne élj vissza vele. Ilyen a módon a kapcsolat azt a nagyobb dicsőséget szolgálja, amelyet szolgálni rendeltetett.
Ugyanez érvényes mindenre, amiről azt képzeled, hogy szükséged van rá. Használd a képzelődést! Használd nagyon gyakorlati módon. Ám tudd, csak akkor szolgál téged, ha megérted, hogy illúzió. Amint valóságosnak hiszed az Illúziót, félelemmé válik az óvatosságod (az Illúzió céltudatos használata), és ragaszkodni kezd. A szeretet birtoklásvágy lesz, a birtoklásvágy megszállottság. Beleestél a kötődés csapdájába. Belevesztél az Illúzióba.
És ha elveszel a Szükség Illúziójában, akkor igazán elveszel. Mert a Szükség Illúziója a legnagyobb mind közül. Ez az Első Illúzió, és a legerősebb. Erre az Illúzióra épül az összes többi. Az Vagy, Aki nem szenved szükséget, és az vész el, Aki Vagy.
Gyakran mondják egy-egy személyről: „próbálja megtalálni önmagát”. És ez nagyon igaz. Mert magatokat akarjátok igazán megtalálni. Ám önmagatokon kívül sehol nem találhatjátok meg az éneteket. Amit kerestek, az odabenn található és sehol másutt.
Ne feledjétek, amit mondtam: ha nem haladsz befelé, kívül rekedsz.
Csakis odabent találhatod meg a választ a kérdésre: „Miért gondolom, hogy szükségem van erre a külső személyre, helyre vagy dologra?” Csak odabent emlékezhetsz rá, hogy nem szenvedsz semmiféle szükséget. Akkor tudni fogod, mit jelent elveszni és megtaláltatni.
Rálelsz az igazi azonosságodra. Az Első Illúzió használatával megtapasztaltad önmagad, mint isteni lényt, aki semmiben nem szenved szükséget, mert minden szükséglete kielégíttetett. Ha ráébredsz erre az igazságra, a mindennapi valóságodban is egyre inkább megtapasztalod. És azzá leszel, aminek megismered magad. Soha ne feledd:
Azzá leszel, aminek megismered magad.

A Második Illúzió, a Kudarc Illúziója, arra használható, hogy megtapasztald, és képtelen vagy kudarcot vallani.
Semmi nem kudarc, amit teszel, pusztán annak a folyamatnak a része, amelyen átmész, hogy elérd, aminek elérésére törekszel, és megtapasztald, amit meg akarsz tapasztalni.
Azt igyekszel megtapasztalni, Ami és Aki Vagy. Nem tapasztalod meg, Ami és Aki Vagy, annak hiányában, ami nem vagy. Ilyenformán tudd, hogy amikor megtapasztalod, ami nem vagy, azzal nem kudarcot élsz át, hanem ily módon tapasztalod meg, Ami és Aki Vagy.
Ez roppant lényeges, ám az ilyen kijelentések fölött könnyű elsiklani. Így hát megismétlem.
Amikor megtapasztalod, ami nem vagy, azzal nem kudarcot élsz át, hanem ezen módon tapasztalod meg, Ami és Aki Vagy.
Ha tehát olyasmi köszönt rád az életben, amit „kudarc"-nak nevezel, fogadd szeretettel, ne kárhoztasd és ne hibáztasd. Mert „aminek ellenállsz, az erőre kap, amire tekintesz, az eltűnik”. Azaz megszűnik viselni az illuzórikus formáját. Annak látod, ami valójában, éppúgy, ahogyan annak látod magad, Aki Valójában Vagy.
Ha a Kudarc Illúzióját arra használod, hogy felfedezd, amit az életről tanultál (amire emlékeztél), és az így nyert bölcsesség alkalmazására ösztönzöd magad, az Illúzió olyan eszközzé válik, amelynek segítségével észreveszed, hogy mindig sikerrel jársz.
Egyszerűbben: a Kudarc Illúziójából kilépve, mindent a magad sikerének részeként látsz. Minden a sikeredhez vezet, a sikeredet eredményezi annak a folyamatnak a része, melynek révén megtapasztalod a sikert.
Sokan ösztönösen ráéreznek erre. Tudósok is akadnak köztük. Amikor fontos kísérletbe fognak, nem csak számítanak a kudarcra, hanem egyenesen örülnek neki. A tiszta tudomány teljes mértékben megérti, hogy egy „kudarcba fúlt” kísérlet egyáltalán nem jelent kudarcot, hanem éppen megmutatja a sikerhez vezető utat.
Valaminek a véghez vitele „úgy, ahogy akartad”, nem a siker meghatározása, és valaminek „a véghez nem vitele úgy, ahogy akartad”, nem a kudarc meghatározása. Ha hosszú életet élsz, lesznek még idők, amikor az ellenkezőjét vallod majd igaznak.
Mindazonáltal szükséges a Kudarc Illúziója, hogy megtapasztald a siker lelkesültségét. Ha mindenben „sikerrel jársz”, akkor nem tapasztalod meg semmiben. Egyszerűen azt fogod érezni, hogy teszed, amit teszel, de nem fogod tudni, hogy siker, és nem tapasztalod meg annak csodáját és dicsőségét, Aki Valójában Vagy, mert nem lenne viszonyítási mező, ahol észrevehetnéd.
Ha lősz egy gólt, az bizonyosan lelkesítő lehet. Ám ha minden pillanatban és a pálya minden pontjáról gólt lősz, valahányszor hozzáérsz a labdához, akkor hamarosan elveszíti az izgalmát, céltalanná és értelmetlenné válna.
Az egész élet ciklusokban mozog. Ezek a ciklusok adnak értelmet az életnek.
Valójában nincs olyasmi, hogy kudarc. Csak sokféleképpen megnyilvánuló siker van. Nincs olyasmi sem, ami nem Isten. Csak sokféleképpen megnyilvánuló Isten van.
Érted a párhuzamot? Érted a mintát?
Ez az egyszerű meglátás mindent megváltoztat. Ha ez világossá válik előtted, azonmód áthat a hála és az ámulat. Hála életed minden „kudarcáért” és az ámulatért, amiért oly sokáig tartott, míg felismerted a néked juttatott kincseket.
Megérted végre, hogy igazán „nem küldtem nektek mást, csak angyalokat”, és „nem adtam nektek mást, csak csodákat”.
És abban a pillanatban tudni fogod, hogy el sem kerülheted a sikert. Soha ne feledd:
Nem kerülheted el, hogy sikerrel járj!

A Harmadik Illúzió, a Meghasonlás Illúziója, arra használható, hogy megtapasztald az egységedet mindennel.
Ha hosszú-hosszú időn át egy vagy mindennel, egyszer csak nem veszed észre, hogy egyáltalán van egy „te”. Fokozatosan eltűnik a „te”, mint önálló entitás eszméje.
Ezt gyakran átélik olyan emberek, akik nagyon hosszú ideig élnek együtt. Kezdik elveszíteni az egyéni azonosságukat. Ez csodálatos - egy bizonyos pontig. Ám eltűnik a csodája, ha vég nélkül tapasztalod meg az egységet, mert bizony semmi az Egység a Meghasonlás hiányában. Nincs róla semmiféle tapasztalat, sem örömmámorként, sem űrként. Az elkülönültség örökös hiányában mit sem ér az Egyesség.
Legyenek hát megszakítások az együttben. Igyatok tele pohárból, de ne ugyanabból a pohárból. Az épületet támasztó oszlopokat közök választják el egymástól, és a lant húrjai is különállóak, noha ugyanaz a zene peng rajtuk.
Az egész élet az Egység és az elkülönülés, az Egység és az elkülönülés megtapasztalásának folyamata. Ez az élet alapvető ritmusa. Ez a ritmus hozza létre magát az Életet.
Megint csak azt mondom: Az Élet ciklus, ahogy benne minden. A ciklus ide-oda, ide-oda leng. Együtt, külön. Együtt, külön.
Még ha egy valami külön is áll, mindig együtt van, mert nem állhat igazán külön, csak növekedhet. Így tehát, ha valami bár különállónak látszik, még mindig rész, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem különálló.
Valaha az egész Univerzumotok egy elképzelhetetlenül parányi pontban egyesült, végtelenül kisebbe, mint a pont ennek a mondatnak a végén. Aztán felrobbant, ám nem különült el igazán, csak nagyobb lett.
Isten nem oszthatja fel önmagát. Tűnhetünk úgy, mintha szétválnánk, de mindig résszé válunk. A lényegi Egységünk nem változik.
Ha tőled különállóknak tűnőket látsz, nézd meg őket figyelmesen. Pillants beléjük egy hosszú pillanatig, és meg fogod ragadni a lényegüket. Ekkor találkozni fogsz az ott várakozó önmagaddal.
Amikor olyan dolgokat látsz a világodban - a természet egy részét, az élet egy másik megnyilvánulását -, amelyek tőled különállónak tűnnek, csak nézd meg őket alaposan. Pillants beléjük egy hosszú pillanatig, és meg fogod ragadni a lényegüket.
Ekkor találkozni fogsz az ott várakozó önmagaddal.
Abban a pillanatban megismered a minden dolgokkal való egységet. És amint növekszik benned az Egyesség érzése, eltűnik az életedből a szenvedés és a bánat, mert a szenvedés válasz a meghasonlásra, és a bánat a meghasonlás igazságának kijelentése. Ez azonban hamis igazság. Olyasmi, ami csak igaznak tűnik. Nem a végső igazság. Egyszerűen nem lehetséges igazi elkülönültség, senkitől és semmitől. Az csak illúzió. Csodálatos illúzió, mert lehetővé teszi, hogy megtapasztald az Egység örömmámorát, de mégiscsak illúzió.

Használd úgy a Meghasonlás Illúzióját, mintha szerszám lenne a kézműves kezében. Alkosd meg ezzel a szerszámmal a teljes egyesülés élményét, és használd ezt a szerszámot e tapasztalat újabb és újabb megalkotására.
Ha csak magadat látod, bárhová nézel, akkor Isten szemével nézel. És ahogy növekszik benned az Egyesség érzése, eltűnik az életedből a fájdalom és a csalódás.
Soha ne feledd:
Ahogyan növekszik benned az Egyesség érzése, eltűnik az életedből a fájdalom és a csalódás.

A Negyedik Illúzió, a Hiány Illúziója, arra használható, hogy megtapasztald a gazdagságodat.
Isten a bőség, akárcsak te. Az Édenkertben mindened megvolt, de nem tudtál róla. Megtapasztaltad az örök életet, de nemigen hederítettél rá. Nem tett rád mély benyomást, hiszen semmi má