"Amikor az egyén megengedi magának a saját megvilágosodását, akkor a csoport összeáll egy közös szenvedély, egy közös cél érdekében, továbbá kölcsönös barátságok kialakítására. És akkor nem a csoport vezeti az egyéneket, hanem akkor a csoport egy „élményfürdőként” funkcionál, és az egyének megújulását támogatja. A csoport akkor azért lesz, hogy összegyűjtse az összes egyedülállóan egyéni élményeiteket, összehozza mindezeket egységben, továbbá azért, hogy történetként szolgáljanak majd más emberek számára. "
/Tóbiás: Emlékszel
Szöul - Korea, 2009. 01. 15./

A világon mindent, amit életében tapasztal, megél az ember, mind-mind saját maga vonzza magához - a gondolatai, a hite által.
Az univerzumban minden rezeg, az energia és az anyag csupán különböző frekvenciájú rezgések megnyilvánulása. Minden gondolat, érzés, kívánság vagy akarat különböző frekvenciájú rezgés. Nem mindegy tehát, mire és hogyan gondolunk. A tudatalattink ugyanis úgy véli, a gondolatok azonosak a kívánsággal – ezért azt jeleníti meg, amit gondolunk. Nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy a gondolatnak teremtő ereje van. A teremtőerőt a hit aktiválja, arra kényszerítve az energiát, hogy a kívánt formát öltse magára. 

Ez a második metafizikai, vagyis egyetemes törvény. Vibráció törvényének, affinitás törvényének is szokták nevezni. Az első törvényből közvetlenül következik. Az első törvény az imagináció törvénye volt, amelynek lényege abban áll, hogy mi, földi emberek nem csak teremtett lények vagyunk, hanem a lényünk középpontjában álló képzeletünkkel, imaginációnkkal teremtünk is. Természetesen nem úgy kell érteni, hogy most nekiállok és teremtek egy fát, vagy valamely más tárgyat, vagy az annyira áhított pénzt. Teremtői képességünk megnyilvánulását úgy kell érteni, hogy az összes állapotaink, lehetőségeink, eseménybeli intervallumainknak szummáját, összességét mi teremtjük meg, még akkor is, ha ez annyira hihetetlennek tűnik. Külső és belső valóságkoncepciónk, vagyis a két valóság törvénytelen és metafizikátlan elkülönítése odáig vezetett, hogy egy külső objektív valóságnak vélt állapot kiszolgáltatottjaiként éljük meg életünket. Pedig, ha egy kicsit is belegondolunk, a határ külső és belső között nem is olyan nyilvánvaló. Amiért valami a bőrünk alatt van, nem biztos még, hogy kizárólag a belső valóság körébe tartozik és a világképünk, amely visszanéz kívülről ránk sem sorolható kizárólagosan a külső valóság tartományába. Határok természetesen vannak. Azonban ezek sokkal finomabb egységkapcsolatokban vannak jelen, hiszen, ha léteznek határok, akkor azok a tartalmak, amelyek egy-egy határon belül vannak, kapcsolatba kell lépniük a más határok által "körbefogott" tartalmakkal. Nincs olyan a létezésben, hogy valami abszolút határok közé zártan, mint önmagában létező zárt rendszer létezzen.
Térjünk rá most azonban a rezonancia törvényére. Amint mondtam, írtam, az imagináció törvényéből ez közvetlen következik. Amit imaginánciónkkal teremtünk, az megjelenik a valóságban. A valóság az első tükör, amelyben megjelenik, hogy mi is volt, helyesebben, mi van az imaginációnkban. Az előbb leírtakból következik, a valóságon külsőt éppen úgy kell érteni, mint belsőt. Tehát pszichés, lelki, érzelmi állapotaink éppen úgy a valóságot jelentik, mint a körülöttünk lezajló konkrét események. Mindezek mind az imaginációnkból származnak. Ha rossz, zavaros állapotok vesznek körül, ha érzelmeink csaponganak vagy éppen bénultak, mind a személyes imaginációnk valóságteremtésének tekinthető. Tehát, a rezonancia elsősorban arra vonatkozik, hogy amilyen képpel rendelkezünk az imaginációnban, olyan valósággal lépünk rezonanciába, olyan állapotokkal vibrálunk, rezgünk, létezünk együtt, ami a kép szellemi lényegének megfelel. Nagyon fontos ezt tudni. Mert imaginációnk megszakítás nélkül működik és teremt, akár tudunk erről nappali, ébrenléti, megszokott tudatunkkal, akár nem. A külső és belső valóságból állandó képáramlás folyik és ami a személyes imaginációnkban megfogan, azt az imagináció a képnek megfelelően valósággá alakítja át, realizálja.
Minden ember rendelkezik imaginációval. Tehát, minden ember a maga módján tudatosan vagy tudattalanul teremt. Amit teremt, az a valóság. Nyilvánvaló, hogy a tudatosság, valamint a tudattalanság különböző fokain vagyunk, így eltérő az a valóságnívó is, amelyeken megnyilvánulunk. A hasonló, egymáshoz közel álló vagy éppen azonos valóságnívók kapcsolatba lépnek egymással, mert nagyjából egyforma rezgésben vannak. Ezzel magyarázható az emberközti kapcsolatok alakulása, a találkozások, az új kapcsolatok létrejötte stb.
Az ember állandóan nincsen ugyanazon a hullámhosszon, vagyis imaginációs tevékenysége ingadozásai miatt változó a valósága is. Biztos, hogy azokban az időszakokban, amikor gondjai vannak és többet forgat magában a gondjaival kapcsolatos negatív képeket, az ezekhez társított érzelmi átélésekkel együtt, ilyenkor többször hall rossz eseményekről, vagy találkozik egyáltalán nem kedves ismerőseivel, vagy keveredik olyan félreértésekbe, amelyek már önmagukban értelmetlenek. Ilyenkor tisztítani kell az imaginációt. Például, lehet naplózni, ahol az ember alaposan kiírja magából az összes aggodalmait, félelmeit, negatív képzeteit stb. Másfelől erősíteni kell azt a képet, amely az illető problémának, gondnak a megoldását, feloldását jelenti. El kell képzelni a megfelelő, legjobb feloldását az illető problémának és azt is meg kell próbálni, hogy érezzük át azokat az érzéseket, amelyek a sikeres feloldással együtt járnak. Vagyis, röviden, nehéz helyzeteinkben ne hagyjuk, hogy az imaginációban elhatalmasodjanak a romboló képek, hanem tudatosan arra felé irányítsuk a működését, amely a legjobb, legértelmesebb feloldást foglalja magában.
Maga a rezonancia törvénye még sokkal mágikusabb, mint maga a mágia törvénye, de legalább is sokkal inkább sokszerűen varázslatos. A mirákulum. Mint teremtők tükröződünk abban a valóságban, amit mi teremtettünk. Hiába mondja a magát realistának mondó állásfoglalású ember, hogy teremtés ide vagy oda, de van egy fajta stabil valóság, amit mint számunkra adott valóságot kell tudomásul vegyünk. Igaza van. Nincs amiért külön fáradozzon ennek az igazságnak a hangsúlyozásán, mert ezt mindenki nagyon jól tudja. A probléma és egyben a kérdés nem is itt tevődik fel. A kérdés és probléma ott tevődik fel, hogy ezt a számunkra adott valóságot, alapvalóságot hogyan látjuk, hogyan fogjuk fel és mit kezdünk vele, de még inkább mit kezdünk magunkkal ebben a valóságban? Egy lényegesebb valóság kérdése és problémája merül fel bennünk. Mert nagyon jól látjuk, hogy itt vagyunk egy fajta, viszonylagosan stabilnak tűnő valóságban és az is feltűnhet esetleg, hogy ez a valóság egyik oldala éppen olyan makacs, mint amilyen illékony a másik oldala.
Az tehát, hogy egy metafizikával vagy szellemi megismeréssel foglalkozó ember nem ismeri el a földi, konkrét valóságot, arról szó sincs. Elismeri, de nem áll meg itt, mert nem lehet itt meg állni. Vagyis meg lehet állni, de olyan következményekkel, amelyek a megragadt, lefulladt, kiégett valóságlátás következményei. A földi, ésszerűbben felfogható valóságképet fel kell fogni, el kell ismerni, mint olyant, tudomásul kell venni, de nem lehet itt megállni, itt letapadni, mert ez az emberi lény legegyetemesebb képességéről való lemondást, a megismerésről való lemondást jelentené. Úgy is fogalmazhatunk, hogy aki itt leragad, tehát a további megismerésről lemond, az emberi mivoltáról mond le. A történet folyamán tömegesen és halmozottan fordult elő az ilyesmi, s hogy az egyetemes megismerés képességéről lemondott embereknek milyen valóságot sikerült megteremteni, gondolom, arról nem kell különösebben beszámolni. Mindenki tudattalanjában ott van a mai napig is, az a sok sötét, értelmetlen szenvedés, amit önmagunknak és másoknak okoztunk. Azt hiszem, hogy Böhmét idézi Hamvas Béla, amikor írja, hogy az ember tudatlanságából, szellemtelenségéből annyi szenvedés keletkezett, hogy ha a fák írótollá, a tengerek tintává és az ég papírrá változna, akkor sem lehetne leírni ezt a sok szenvedést.
Ma, amikor az imagináció fontosságát kezdik belátni, de sajnos metafizikai lényegét annál kevésbé, az értelmetlen szenvedésekkel teli valóságnak egy egészen új korszakába léptünk. Persze, ez nem kötelező és nem determinációszerűen kikerülhetetlen, az egyes ember tudatosságától függ, hogy mivel rezonál, vagyis, hogy milyen valóságot formál meg magában és maga körül. Az imagináció fontosságára rájöttek és ma már minden hatni akaró ember, vagy intézmény vagy érdekcsoport ezt veszi alapul. Arra is rájöttek, hogy különösen a szuggesztió az, amely az imaginációt leginkább lázba hozza, aktiválja. Gondolom, nem kell példának felhozzam azt a reklámkép és reklámszöveg és reklámhang példáját, amelyek, mint imaginatív-szuggesztív impulzusok árasztanak el bennünket óriási intenzitással és mennyiséggel. Nem vagyok egyáltalán biztos ebben, de feltételezem, hogy az embereknek már kezdett kialakulni egy bizonyos imaginációs védekező rendszere, amely legalább részben kiszűri a szuggesztiók tapintatlan betolakodását az életébe. Lehet, túl optimista vagyok. Remélem, mégsem. Azonban itt nem a remény, vagy az optimizmus, ami a mérvadó, hanem a leginkább megtisztított metafizikai tudás és tudatosság, vagyis hogy képessé tudjuk-e tenni magunkat arra, hogy lássuk a valóság lényegi alapjait és összefüggéseit. A valóságvarázsolásnak csak egy példáját említettem a reklámok kapcsán. Nem szabad elfelejteni, hogy a hatalmi apparátus ugyancsak imaginációs manipulatív módszereket használ fel, amelynek célja az emberek minél akadálytalanabb módon való irányíthatósága, irányítása. Lehet, úgy tűnnek e gondolatok, mintha egy üldözési mániában szenvedő elmebeteg többszörösen megtöredezett elméjéből származnának, aki szociopátiás képzeteit kivetíti egyes hatalomgyakorló intézményekre. Az biztos, hogy nem is tanácsos ilyen gondolatok mellett túlságosan sokat elidőzni, mert az ilyen gondolatoknak, képeknek, képzeteknek, s a hozzátársuló harag- és félelem érzésnek ugyancsak teremtő ereje, valóságformáló hatása van! Elég, ha az ember egyszer megvilágítja e jelenségeket, aztán folytatja a személyes életútját, végzi a feladatait legjobb tudása és lelkiismerete szerint.
Metafizikailag elsőrendű szabály, hogy amikor az ember nehéz helyzetekbe kerül, akkor abból induljon ki, hogy az egész helyzetet ő maga okozta, ő maga teremtette meg. Ez a jelenlegi, nehéz körülményekkel terhelt valóság az ő imaginációjának tükre, amelyet lát és átél egyben. Persze, ebben a magára vállalásban semmiféle önvád, bűntudat, önmarcangolás, márítkodás nem szabad, hogy legyen, mert nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ebben a felvállalásban, miszerint úgy tekintem a nehéz, nem kívánatos helyzetemet, hogy akarva-akaratlanul azt én magam teremtettem meg, lehetőség nyílik arra, hogy a mélyebb, lényegesebb összefüggéseket, a megoldási kulcsot vagy kulcsokat meglássam. Meglehet, hogy a nehéz helyzetem kialakulásában mások is részt vettek, de amíg én rájuk hárítom a felelősséget, amíg őket hibáztatom, rájuk haragszom, addig a lényeglátás szempontjából vak maradok. Csak akkor nyílik meg a lényeg látása, ha az egész helyzet úgy fogom fel, mint valóságot, állapotot, amelyet én teremtettem. Ezen az úton feltárulnak az imaginációmba megtapadt képek, képzetek, gondolatok, amelyek az illető helyzetet előidézik és ezeknek a feltárása és feloldása oldja meg igazán a helyzetet, teljesen és maradandóan. Amíg felületes megoldásokkal próbálkozom, például úgy, hogy a nehéz helyzetért másokat teszek felelőssé, addig nem nyer feloldást az illető probléma. Mert, lehet, hogy a helyzettől való megmenekülés megkönnyebbült fellélegzésével állok odébb, miközben mások nyakába sikerült varrnom a felelősséget, de azokat a zavaros tartalmakat, amelyek az illető helyzettel oki viszonyban állottak, tovább viszem magamban és, ahogy szokták mondani, csak idő függvénye, hogy ez a zavar, nehézség, probléma mikor jelenik meg ismét az életemben.
A rezonancia törvényének asztrológiai, alkímiai megfelelései, a Hold, illetve a szolúció, vagyis az oldás művelete. Az asztrológiai megfelelésben érthető a Hold idetartozása, hiszen ez az első valóságtükör, vagyis a teremtői képzeletünknek első, legközelebbi megjelenése, amit látunk és átélünk. Olyan modell ez, mint ahogy a Nap fényét visszatükrözi a Hold. Az alkímia szolúciója úgy tartozik ide, hogy az egyetemes oldószer, vagyis ami a feloldandó tartalmakat fel tudja oldani, az nem más, mint a helyes valóságlátás szelleme, vagyis az igazságnak, a metafizikai látásnak az a szelleme, amely átlátja, átvilágítja, így a szellemben szoluálja, oldja mindazt, amit oldani kell.
Összegezve az eddigieket, mindaz, amit imaginációnkkal, mint teremtő lények teremtünk, nem áll meg önmagában, hanem megnyilvánul külső és belső valóságunk formájában, állapotaink minőségében, kapcsolatainkban stb. Ez a rezonancia. A második egyetemes törvény, amely az elsőből közvetlenül következik. A harmadik törvény az analógia törvénye, amit a megfelelés törvényének, vagy még a kompenzáció törvényének is neveznek. Az egyetemes törvények egymásból következnek és egymásból érthetőek, mivel egy egységes egészet képeznek, akárcsak az archaikus szellemtudományok bármelyike, az asztrológia, a szánkhja, a kabbala stb. Fontos az, hogy következetesen végighaladjunk ezen a megismerési úton és egy egységes egész képet kapjunk, amelyet önmagunkba integrálhatunk.
/Dénes Albert/

Az Univerzum mindent átfogó energiából, rezgésből áll, amely a megnyilvánult élet forrása. Az ősi kultúrák, pl. az ókori görögök is, jelentőséget tulajdonítottak a hangoknak, a zenének. A görög mitológiából ismert, hogy a Naprendszer egy hatalmas zenei hangszer - Apolló hét húros lantja. Teste a Zodiákusnak, húrjai a bolygóknak felelnek meg. A húrok áthaladva a Zodiákuson, különböző hangokon szólalnak meg, így hatva az emberiségre.
Püthagorasz tanítása szerint: a megnyilvánult világmindenség a Káoszból jött létre, hang és harmónia által, zenei arányoknak megfelelően. Az emberiséget irányító hét bolygó egymáshoz való távolsága a zenei hangközöknek felel meg. Ennek a hét hangnak a távolsága pedig a Világmindenség alapja. Minden égitest egy konkrét hangon szólal meg, együtt megszólaltatják a Szférák zenéjét. Ezek a hangok elérnek minket - az emberi fül számára ritkán hallhatóan.
A rezgések közötti törvényszerűségeket a "kozmikus oktáv" tárja fel: - a színek, hangok, számok, magasabb frekvenciák rezgésszintjeit összekapcsolva. Az oktáv rezgésének aránya az alaphanghoz 2 aránylik az 1-hez. Az oktáv váltja ki a legerősebb rezonanciát. (a frekvencia nem azonos) Ha a frekvencia nem azonos - a különbség a fele, negyede, kétszererese, négyszerese - akkor is rezonálnak. Tehát az oktáv minden hangjának a többi oktávban is van rezonáló hangja.
Kepler is összehasonlította a bolygók mozgását a zenei harmóniákkal:
megdöbbentő hasonlóságokat fedezett fel.
A Védák szerint az OHM a megnyilvánulás hangjaként az éterikus síkból különböző frekvenciákon vibrálva megnyilvánult a materiális síkon. A sok hang sűrűsödni kezdett, így létrehozva az anyagot.
Ma már elfogadott tény, hogy a Világegyetem elve a rezgés. (anyag = rezgés a kvantummechanika szerint) Az ember is a kozmosz egy kicsi rezgő részecskéje, egyéni rezgésmintával, frekvenciával rendelkezik, amelyet önmaga is alakít. Ez a frekvencia hangként is értelmezhető. A gondolatok, a szó, a zene is rezgés, amely képes romboló és gyógyító frekvenciát gerjeszteni
Két nagyon fontos tényezőt kell megemlíteni:
1. A rezonancia törvényét, amely ezt mondja ki, hogy azonos frekvenciák     rezonálnak egymással.
2. Az ember egy adott oktáv bármely hangján képes rezonálni.
    (sajnos a mai torzult harmóniát vesztett világunkban egyre     disszonánsabban, hamisan rezeg az emberiség nagy része)

A megfelelő alaphangnemben komponált zeneművek, illetve bizonyos hangtálak, gongok, hangszerek felhangtartományai hatással vannak rezgésünkre.
A hallás összeköttetésben áll az ember érzelmi központjával (limbikus rendszerrel) így a hangok zárkózott embereknél is reakciót váltanak ki. A szervezetben boldogsághormonok (endorfinok) szabadulnak fel, ennek köszönhetően csökkennek a fájdalmak, a vérnyomás, a pulzus és a légzésszám.
A hang stabilizálja a bőr és az izületek finom idegvégződéseit, megváltozik a fájdalomérzés, javul a vérkeringés, csökken az izomtónus, a test teljesen ellazul. A be- és a kilégzés reflexessé válik, az agy képessé a szinkronizált működésre: elengedi a felgyülemlett problémákat, fájdalmakat, stresszt.
Egységbe kerül a test-lélek-szellem. A hang által a sejtek visszatérnek eredeti rendjükhöz, kialakul egy új, egészséges testtudat. Ezt az állapotot megszokva az agy képes lesz a teljes szellemi hatékonyságra. Rendkívül fontos mindezt ismételve rögzíteni, hogy az idegrendszer megtanulja az új mintázatot.

Minden, az anyagi világban elindított impulzus a hétfokozatú hangsor rezonancia törvénye alapján megy végbe. Végigmegy a hangsor hét hangtartományát jelentő, Dó - RE - MI - FÁ - SZó - LÁ - TI - Dó  rezgéstartományán. A folyamat terjedése nem lineáris természetű. A MI - FÁ és a TI - Dó  Hangközökben a folyamat lassulása, vagy éppenséggel a gyorsulása következik be, mivel ezek között a hangok között nem két fél hang helyezkedik el, hanem csak egy. Ennek alapján a folyamatot elindító akarat megtörik, eredeti szándékával szembefordul. Ahhoz, hogy az eredeti szándék teljesülhessen, szükség van ezekben a hangtartományokban hozzáadott sokk - impulzust bevinni a rendszerbe. Ez az impulzus jöhet a rendszeren belülről, de jöhet kívülről is. Mit jelent mindez, lefordítva a gyakorlatra? Nem kevesebbet, mint azt, hogy az evolúció nem rulettjáték eredménye. Nagyon is kötött szabályai és szándékai vannak. Alapelv, hogy a teremtett világ alaptörvénye az állandó fejlődés. Fejlődés az egész Galaxisunkban, fejlődés az Univerzumban és fejlődés az emberi lény egészének a természetében. Ennek az elvnek a figyelembe vételével az ember, mint individuum, fejlődésének a kereteit meghatározó történelmi és társadalmi fejlődés sem lehet mentes az Univerzum törvényei alól. Minden eleme az Univerzum fejlődésének, kölcsönösen meghatározza egymást.
Ahhoz, hogy az emberi és az Univerzum fejlődésének a törvényszerűségeit megérthessük, foglalkozni kell az idő természetével. Ma már senki sem lepődik meg azon a megközelítésen, hogy az időről csak a térrel összefüggésben beszélhetünk. A rezonancia-törvény egy nagyon fontos adalékkal szolgál az idő értelmezéséhez. Az egyes hangok közötti rezgéstartományok vibrációja különböző. Ez önmagában is feltételez az időre vetítve valamilyen anyagi természetet. Olyan anyagi vibrációt, amely markánsan meghatározza két hang közötti időtartomány minőségét. Feltételezi, hogy az adott vibráció meghatározza az anyagi világ dolgainak a fejlődését. Többek között az ember fejlődését, de ezzel együtt a társadalmi fejlődés kereteit is. Magyarán szólva az anyagi világ fejlődését az idő anyagi vibrációja határozza meg. Ezen a helyen lesz értelme a korszellemről, mint létező valóságról szólni, de nem abban az értelemben, hogy a kor szüli meg a korszellemet, hanem olyképpen, hogy az idő szabott természete képviseli azt.
Aktuális itt az emberi szabad akaratról is szólni. Az idő anyagi természetének a megértése után belátható, hogy az emberi fejlődés kötött pályán halad. Nem igen van mód szabad akaratról beszélni. Erről kizárólag az oktáv lassulási szakaszában indokolt beszélni. Ekkor ugyanis lehetőség van arra, hogy a rendszeren belülről, emberi szintről adjuk meg a hozzáadott sokk-impulzust, a korszak isteni elrendeltetésnek megfelelő pályán való haladáshoz. Ha emberiségi szintről nem születne meg ez az impulzus, akkor kívülről, Isten kompetenciájából születne ez meg. Ez azonban mindig nagy áldozatokkal jár, sokkal nagyobbal, mintha belülről érkezne a sokk.
Most érkezett el az idő annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy ha véget ért a Halak - korszaka és a Nibiru - korszaka is, miért nem érzékelünk ebből semmit? Nem változott meg az ember, nem változtak meg a társadalmi viszonyok, a gazdasági szabályok ugyanazon elvek alapján működnek, de még a környezetvédelemben sem értünk el semmiféle haladást. Ellenkezőleg! Elmélyültek a szociális igazságtalanságok, egyre reménytelenebb a környezet megóvása, az agresszió soha nem tapasztalt mértékben megerősödött, a félelem a mindennapok részév válik. Már nem is csodálkozunk paranoiás félelmeinken. Beiktattuk azon dolgok közé, amiket meg kell tanulnunk kezelni.
Az időblokkokat figyelve, igaz, hogy befejeződött a két nagy világciklus, de valahogy az ember rezgéstartománya még a régi szinten maradt, vagy még rosszabb képet mutat. Mi történik akkor napjainkban? A maya időszámítás ismert valamit. Tudta, hogy a Napfolt-kitörések rendszerében valami egyedülálló történik. Éppen a jelzett időpontban a Nap sarki pólusossága is megszűnt. Ezt a Nap felépítésének az ismerete nélkül nem érthetnénk meg. Azt hiszi a gyanútlan érdeklődő, hogy a Nap egy homogén felépítésű tűzgolyó. Ezzel szemben a Nap két sarki pólusa, mint egy sapka, elválik a középső tárcsaszerű résztől. A tárcsa és a két sapka, nem egyforma sebességgel forog. A tárcsa ezen kívül még saját négyes felosztású mágneses polaritással rendelkezik. A két sapka képezi a Nap sarki polaritását. A két rész különböző sebességű forgása következtében a generátorhoz hasonló jelenség játszódik le. A gyorsabb forgású tárcsa mágneses erővonalai beleakadnak a pólusok között feszülő erővonalakba, azt mintegy gumiszalagot magukkal vonszolják, míg ezek a mágneses erővonalak elszakadnak és energia-kisülés, Napszél formájában kitörnek az Univerzumba. Földünket is nem csekély megpróbáltatásnak teszik ezzel ki. Az utóbbi évtizedek óta elég sokat tudunk a Napfolt-kitörések rendszeréről, a Földre, a természeti környezetre és az emberre kifejtett hatásairól. A mayák ennél sokkal többet tudtak. Ismerték a társadalmi változásokra kifejtett hatásait is.
Nem ismert azonban az a szituáció, hogy mi történik akkor, ha nem működik éppen a sarki polarizáció a Napban. Mi történik a Napkitörésekkor? Mennyiben különbözik ez a szokásos Nap-szél tevékenységtől? Nemrégiben egy bulvárlap is lehozott kommentár nélkül egy fotót, amelyik egy gigantikus méretű tűznyelvet mutat a Napból kiindulva, amely ha a Föld irányában indult volna el, az a Föld pusztulását jelentette volna. Tudósok szerint meg van annak a lehetősége, hogy egy hasonló kitörés a Földet is veszélyeztetheti a jövőben.
Tudták a mayák még a következőket is. 2012. December 21-én ismét helyreáll a Nap sarki pólusossága. A kérdés csupán az, hogy a mintegy 15-éven keresztül sarki polaritás nélkül maradt Nap tengelye, milyen új pozíciót fog felvenni. A Nap forgástengelye hasonló ferde helyzetű, mint a Földé. Elmondható, hogy a Föld tengelyének a dőlésszögét éppen a Nap tengelyének a dőlésszöge határozza meg. Könnyen belátható, hogy a Nap sarki pólusosságának új pozíciója, milyen következményekkel fog járni a Föld és egyben az emberi élet, de az egész ökoszisztéma egészére vonatkozóan.
A fentiek miatt nem kalkuláltak tovább a mayák a kalendáriumukban. Nagyon sok a bizonytalanság a rendszerben, éppen az emberi tényező miatt. Amennyiben az ember nem veszi komolyan, hogy valóban világkorszak-váltáshoz érkezett, ha nem tudatosodik benne, hogy ezzel kapcsolatosan teendője van, akkor rendkívül súlyos következményekkel jár ez az ominózus változás.
Elmondtuk fentebb, hogy az idő anyagi természete miatt az ember és az Univerzum fejlődése kötött pályán halad, mintegy elszenvedi az ember az egyes korszakokat, saját evoluciós fejlődése miatt. Most pedig arról beszélünk, hogy az egész Föld és az emberiség további sorsa is a saját kezében van. Ez ellentmondásnak tetszik. Arról van ugyanis szó, hogy két nagy világkorszak véget ért. Az egyes hangtartományok keltette vibrációk kényszerítő jellege megszűnt. Az idő minősége átalakult, mintegy idővákuum alakult ki, a Nap pólusosságának a megszűnése miatt. Az ember sokezer-éves fejlődésének kitüntetett pontjához ért. Idáig még nem kapta meg a lehetőséget, hogy saját sorsát saját kezébe vehesse. Ha meg tudjuk tenni azokat a lépéseket, amiket Jézus megmutatott, ha rá tudunk lépni a valódi Jézus, valódi tanításainak az útjára, megkímélhetjük a Földet az értelmetlen áldozatvállalástól, de az emberiséget is egy apokaliptikus megtapasztalástól.
/Harsányi László/

Oldal: A Rezonancia Törvénye
REZONANCIA KÖZPONT - © 2008 - 2024 - rezonanciakozpont.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat